Robert F. Kennedy független amerikai elnökjelölt pénteken felfüggesztette kampányát, és bejelentette, hogy Donald Trump republikánus párti elnökjelöltet támogatja.
Ezt a 70 éves politikus az arizonai Phoenix városában tartott kampányfellépésén közölte.
Kennedy közölte, hogy a kampánycsapata által elvégzett belső felmérések szerint a versenyben maradva támogatókat vonhat el Trumptól, aki szoros versenyben áll a demokraták jelöltjével, Kamala Harris hivatalban lévő alelnökkel.
Bejelentette azt is, hogy tíz ingadozó államban eltávolíttatja nevét a szavazócédulákról, hogy ne veszélyeztesse ott a választási eredményt, azonban a többi tagállamban megtartja jelöltségét.
Kennedy hangsúlyozta, hogy már többször is találkozott Trumppal és segédeivel, s megtapasztalta, hogy egyetértenek olyan kérdésekben, mint a határok biztonsága, a szólásszabadság és a háborúk lezárásának szükségessége.
"Ezek azok az alapvető okok, melyek meggyőztek arról, hogy elhagyjam a Demokrata Pártot, függetlenként induljak, és most támogatásom adjam Trump elnöknek" - mondta Kennedy.
"Még mindig számos olyan kérdés van, amelyben továbbra is nagyon komoly nézeteltéréseink vannak. Más kulcsfontosságú ügyekben azonban egyetértünk" - tette hozzá.
A Kennedy család tagjaként, környezetvédelmi ügyvédként és - az MTI megfogalmazása szerint - oltásellenes aktivistaként ismert fiatalabb Robert F. Kennedy az Ipsos legfrisebb augusztusi felmérése szerint ugyan a megkérdezettek mindössze 4 százalékának támogatását élvezi, ez azonban a mérleg nyelve lehet Trump és Harris szoros küzdelmében.
Kennedy 2023 áprilisában még Joe Biden hivatalban lévő elnök kihívójaként indult a Demokrata Párt elnökjelöltségéért.
Azóta már közösen is felléptek
Pénteken Robert F. Kennedy Jr. függetlenként induló elnökjelölt visszalépett a republikánus Donald Trump javára. Néhány órával a döntés bejelentése után RFK Jr. már együtt állt színpadra Trumppal egy kampányrendezvényen az arizoniai Glendale-ben.
A gyűlésen elmondott rövid beszédében Kennedy azt mondta, hogy Trump „újra egészségessé teszi Amerikát”, és olyan elnök lesz, aki „megvéd minket a totalitarizmustól”.
MAKE AMERICA GREAT AGAIN!pic.twitter.com/zFQgBKjKpW
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) August 24, 2024
RFK Jr. apját, Robert F. Kennedy korábbi igazságügyi minisztert, szenátort, az 1968-as elnökjelölti kampánya során gyilkolták meg, idősebb nagybátyját, John F. Kennedyt pedig 1963-ban az elnöksége idején. Trump mindkét demokrata politikust méltatta beszédében. „Tudom, hogy most fentről néznek, és nagyon-nagyon büszkék Bobbyra” – mondta Trump, aki arról is beszélt, hogy amennyiben novemberben elnökké választják, nyilvánosságra hozza „a John F. Kennedy elleni merénylettel kapcsolatos összes meglévő dokumentumot”, az elnöki merényletekkel – köztük az ellene irányulóval – foglalkozó új, általa javasolt bizottság keretében. Trump azt is megígérte, hogy megválasztása esetén „létrehozna egy vezető szakértőkből álló bizottságot”, amely Kennedyvel vizsgálna ki gyermekkori egészségügyi problémákat.
(MTI - 24 nyomán)