Halálbüntetést szabott ki egy iraki bíróság az Iszlám Állam volt vezetője, a 2019-ben megölt Abu Bakr al-Bagdadi feleségére terrorszervezettel való együttműködés és jezidi nők saját otthonában való fogvatartása miatt - közölte szerdán az iraki igazságszolgáltatás.

A jezidi nőket az Iszlám Állam terroristái rabolták el a nyugat-iraki Szindzsárból, Ninive kormányzóságból, majd Bagdadi feleségének moszuli házába vitték őket.

"A büntetőbíróság ma kötél általi halálra ítélte Bagdadi feleségét emberiesség elleni bűnök és a jezidi emberek elleni népirtás vádjával, valamint terrorcselekményekben való részvételért" - közölte a bíróság. Az ítélet egy fellebbviteli bíróság megerősítésével válhat jogerőssé és végrehajthatóvá - tette hozzá a bíróság. A nő jelenleg őrizetben van.

Abu Bakr al-Bagdadi, akivel 2019 novemberében végeztek az amerikai különleges erők Szíria északnyugati részén, az ismeretlenségből emelkedett a terrorszervezet élére, és egykoron az összes muszlim "kalifájának" kiáltotta ki magát. Bagdadi hatalma csúcsán, 2014 és 2017 között vezette a terrorszervezetet, mikor az Iszlám Állam hatalmas területeket vont ellenőrzése alá Szíriában és Irakban.

(MTI)