Ugrás a cikkhez
Reklám

A kínai BYD cég azt tervezi, hogy 2027-re évi 500 ezer elektromos és hibrid autót gyárt majd Üzbegisztánban - közölte a BYD Uzbekistan Factory igazgatóhelyettese egy taskenti kiállításon.

A BYD kínai konszern tavaly szeptemberben jelentette be, hogy elektromos és hibrid autók gyártásával foglalkozó vállalkozást hoz létre Üzbegisztánban. A kínai cég üzbegisztáni illetékese azt mondta, hogy még nem született döntés, hogy egy már meglévő gyárat alakítanak át autógyártásra, vagy pedig új létesítményt építenek, de erről hamarosan döntés születik.

Az 2003-ban alapított BYD Auto az egymilliós darabszámot 2021 májusában érte el, ezt mindössze 18 hónap alatt sikerült megháromszorozni, az ötmilliós érték eléréséhez további kilenc hónap, a hétmillióhoz pedig már csupán újabb hét hónap kellett, ami idén márciusban volt.

A BYD tavaly gyorsan növelte piaci jelenlétét világszerte, személyautóinak exportértékesítése 337 százalékkal bővült, elérte a 240 ezret. Ezzel az eredménnyel az új energiákkal hajtott járművek (new energy vehicles - NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált autók vezető kínai exportőrévé vált. A márka személyautói már 64 országban kaphatók világszerte.

A vállalat jelentős energiákat fordít termelésének globalizálására is, új üzemeket tervez nyitni Thaiföldön, Brazíliában, Üzbegisztánban és Magyarországon. A cég tavaly decemberben jelentette be, hogy Szegeden építi meg első európai üzemét, ahol elektromos autókat fog előállítani.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából