A török hatóságok őrizetbe vettek 304 embert az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel való feltételezett kapcsolata miatt egy 32 tartományra kiterjedő, összehangolt műveletben - jelentette be pénteken Ali Yerlikaya belügyminiszer.

A gyanúsítottak többségét a három legnagyobb városban, Ankarában, Isztambulban és Izmirben vették őrizetbe - írta a miniszter az X közösségi platformon. A műveletet a rendőrség hírszerzési és a terrorizmusellenes csoportja közösen hajtotta végre - tette hozzá.

Az őrizetbe vettek állampolgárságáról nem osztottak meg információt.

Az Iszlám Állam terjeszkedése során 2014-ben már Irak és Szíria harmadát tartotta ellenőrzése alatt, és ugyan az elmúlt években jelentősen sikerült visszaszorítani őket egy minimális területre, fegyvereseinek támadásai azóta is rendszeresek.

2017. január 1-jén egy isztambuli éjszakai klubot ért támadásban, amelyet az dzsihadisták számlájára írnak a hatóságok, 39-en haltak meg.

A török hatóságok azt követően kezdték el fokozni az Iszlám Állam és az Ankara által szintén terroristának tekintett, de a dzsihadistákkal ellenséges kurd lázadó fegyveresek elleni műveleteket, hogy gyaníthatóan az utóbbiak október 1-jén pokolgépet robbantottak Ankarában, kormányzati épületek közelében.

(MTI)