Az ukrán elnökkel találkozott Lindsey Graham, elég erős mondatok hangoztak el a beszélgetésen. A The Sun is beszámolt nemrég Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök és Lindsey Graham amerikai republikánus szenátor kijevi találkozójáról.
Lindsey Graham (j) egy demokratapárti zsidó képviselőtársával (Richard Blumenthal [b]) rajongja körül a zenebohócot még 2022 nyarán Kijevben (kép: lgraham.senate.gov)
Graham a május 26-i egyeztetésen azt mondta: „ha az Egyesült Államok nem támogatja eléggé Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, azzal azt a jelzést küldi Kínának, hogy elfoglalhatja Tajvant”.
A republikánus politikus a találkozót követően arról is beszélt, hogy Joe Biden amerikai elnöknek több fegyvert kellene küldenie Ukrajnának a már eddig is biztosított több mint 35 milliárd dollár értékű fegyver és haditechnikai eszköz mellett.
Ennél azonban jóval erősebbet is mondott Graham, amikor szó szerint úgy fogalmazott:
"Oroszok halnak meg. Ez a legjobb módja a pénzünk elköltésének.”
Azt is hozzátette: „ahhoz, hogy a régóta várt ukrán ellentámadás sikerrel járjon, több és jobb fegyverzetre van szükségük, például amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépekre és nagyobb hatótávolságú fegyverekre” – nyilatkozta az amerikai politikus.
(Mandiner nyomán)
Frissítés: buta nácizással és holokausztozással reagált Moszkva
Dmitrij Peszkov a Kreml szóvivője a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorában reagált Lindsay Graham amerikai republikánus szenátor Kijevben, Volodimir Zelenszkij "ukrán" elnök jelenlétében pénteken elhangzott kijelentésére, amely szerint az oroszok halála a legjobb befektetés az Egyesült Államok számára.
Az orosz elnöki szóvivő szerint
nehezebb elképzelni nagyobb szégyent egy ország számára annál, mint azt, hogy ilyen szenátorai legyenek.
Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő kijelentette, hogy az amerikaiak egyik beruházása "a második világháborúhoz és a holokauszthoz vezetett el". Emlékeztetett rá, hogy amerikai cégek sora működött a "náci" Németországban.
2. frissítés: büntetőeljárást indítanak Graham ellen
Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke Telegram-bejegyzésében arra emlékeztette Grahamet, hogy "szeretett Amerikájában nemcsak egyszerű embereket gyilkolnak rendszeresen, de piszkos pénzt költenek szenátorok meggyilkolására is". Felidézte egyebek között a Robert Kennedy szenátor ellen 1968-ban és Huey Long szenátor ellen 1935-ben elkövetett merényletet, valamint Clementa Carlos Pinckney lelkész 2015-ben és John Milton Elliot 1879-ben történt lelövését.
Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) elnöke elrendelte, hogy indítsanak büntetőeljárást Graham ellen az oroszok meggyilkolásáról tett kijelentései nyomán. A hatóság szerint a szenátor az interneten megjelent videófelvételek tanúsága szerint azt mondta a Zelenszkijjel folytatott megbeszélésen, hogy az Egyesült Államok "anyagilag részes orosz állampolgárok halálának okozásában".
(MTI nyomán)
Kapcsolódó: Trump állítja: 24 óra alatt véget vetne a háborúnak