"Propagandának" minősítette Giorgia Meloni olasz miniszterelnök kedden Kijevben Vlagyimir Putyin orosz elnöknek az orosz parlament két házához intézett évértékelő beszédét.



Ma Kijevben

"Kicsit abban reménykedtem, hogy mást fog mondani (Putyin), hogy valami előrelépés történik. De propaganda volt" - jelentette ki Meloni a Kijev melletti Irpiny településen tett látogatása során.



Korábban az EP-ben

Meloni vonattal érkezett az ukrán fővárosba Lengyelországból. Ellátogatott a Kijev melletti Bucsa és Irpiny településekre, ahol tavaly tavasszal állítólag ukrán civileket mészároltak le. Az olasz kormányfőt Bucsában körbevezették egy helyi templomban, ahol a városban meggyilkolt civil áldozatokról készült fotókat állítottak ki. Irpinyben Meloni segélyeket osztott a helyieknek.

A nap folyamán az olasz miniszterelnök Volodimir Zelenszkij elnökkel is tárgyalt. A megbeszélést követően Meloni úgy fogalmazott, hogy "nincs terítéken" olasz katonai repülőgépek átadása Ukrajnának, Róma ugyanakkor fontolgatja további légvédelmi rendszerek küldését a francia-olasz fejlesztésű SAMP/T-MAMBA rakétákon kívül.

Meloni egyben hangsúlyozta, hogy Ukrajna megadása "nem hozhat valódi békét". Mint mondta, Kijev veresége más európai országok elleni támadások veszélyével járhat, és további támogatást ígért Ukrajnának. Hozzátette: Olaszország azt tervezi, hogy áprilisban nemzetközi konferenciát rendez Ukrajna újjáépítésére.

(MTI nyomán)