Elítélték zendülésre való szervezkedés vádjával az Oath Keepers "szélsőséges szervezet" négy tagját a 2021. január 6-i washingtoni zavargásokban játszott szerepükkel összefüggésben.

A négy férfit - Joseph Hackettet, Roberto Minutát, David Moerschelt és Edward Vallejót - azzal vádolták, hogy összeesküvést szőttek a 2020. novemberi elnökválasztás nyomán a demokratikus hatalomátadás erőszakos megakadályozására.

A szervezet vezetőjét, Stewart Rhodes-t egyébként novemberben találták bűnösnek ugyanezen vádpontban.

A büntetési tételeket egy későbbi időpontban határozzák majd meg, az ilyen bűncselekmények elkövetőit akár húsz év börtönnel is sújthatják az amerikai törvények értelmében.

(MTI)