Az orosz elnök azt mondta: hiába hoznak újabb szankciókat ellenük a nyugatiak, ők alkalmazkodni fognak hozzájuk.



Fotó: Sputnyik / Alekszej Nikolszkij / Kremlin / Reuters

Még a hasznunkra is fog válni ez – mondta az orosz elnök, aki szerint országa „új kompetenciákat” fejleszthet ki, hogy megoldják az új kihívásokat.

Vlagyimir Putyin mindemellett elismerte, hogy a szankciók fájni fognak Oroszországnak, de hozzátette, hogy ugyanez a Nyugatra is igaz.

A szankciós politikának a hét eleje óta kézzelfogható, jelentős eredményei voltak: az orosz pénzpiac súlyos veszteségeket könyvelhetett el, de Európában is érezhetők voltak a negatív hatások.

De azért haszonból is megárt a sok - azt tanácsolja, ne vezessenek be szankciót a szomszédok

Vlagyimir Putyin orosz elnök arra szólította fel az országával szomszédos államokat, hogy ne fokozzák a feszültséget – jelentette a Reuters.

Nincsenek rossz szándékaink a szomszédaink irányába. Azonban azt tanácsolom nekik, hogy ne fokozzák a feszültséget, ne vezessenek be semmilyen szankciót. Mi minden kötelezettségünket teljesítjük, és ez a jövőben is így lesz – mondta el televíziós megszólalásában az orosz elnök.

(Index nyomán)

Korábban írtuk: Magyarország is felkerült a medve listájára

Kapcsolódó: Az Európai Tanács elnöke legalább nem titkolja: a Moszkva elleni szankciók az európaiak számára is fájdalmasak lesznek