Izrael megkezdte az izraeliek és a zsidók segítését és kimenekítését Ukrajnából - jelentette a helyi média csütörtökön

Zsidók a fajtabéli "ukrán" elnökkel 2019-ben (fotó: JTA)
A már Lvivbe, a lengyel határ közelébe evakuált izraeli nagykövetség szerint mintegy 8000 izraeli tartózkodik jelenleg Ukrajnában. A követség munkatársai a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek elmondták, hogy szerdáig több száz kérvényt kaptak Kijevben élő izraeliektől, akik segítséget kértek tőlük a távozáshoz.
"Arra készülünk, hogy fogadjuk az izraelieket és a zsidókat, majd továbbszállítsuk őket Lengyelországba. Az elkövetkező órákban emberek tömegére számítunk. Felszólítjuk az izraelieket, hogy azonnal hagyják el Ukrajnát" - nyilatkozta Michael Brodszki, Izrael ukrajnai nagykövete a lapnak.
"Elárasztanak bennünket az izraeliek telefonhívásai, hajnali öttől nem hagyják abba a csörgést. A segítségre szorulók jöjjenek Lvivbe, minden izraeli állampolgárnak igyekszünk segítséget nyújtani. Egyelőre itt maradunk, de minden a helyi fejleményektől függ, és ha veszély fenyegeti a kiküldötteket, akkor természetesen innen is evakuáljuk őket" - tette hozzá a nagykövet.
"Hallottunk robbanásokat, itt is voltak légvédelmi riasztások, és a médiában beszámoltak több katonai célpont elleni támadásról ezen a környéken is. Az az igazság, nem gondoltuk, hogy ez fog történni, de ez az új valóság" - nyilatkozta a nagykövet.
Izrael átadta Oroszországnak a kijevi nagykövetség és a lvivi ideiglenes külképviselet pontos helyét, földrajzi koordinátáit.
A jeruzsálemi külügyminisztérium képviselője a katonai rádiónak elmondta, hogy ismét felszólították az Ukrajnában tartózkodó izraeli állampolgárokat, hogy haladéktalanul próbáljanak meg eljutni a szárazföldi határátkelőkhöz Lengyelország, Szlovákia, Magyarország, Moldova vagy Románia felé, ahol már segítik továbbjutásukat Izrael felé. Ukrajna légterét lezárták, ezért már csak szárazföldi úton készülnek az emberek kimenekítésére.
A kijevi zsidó közösség vezetője a rádióban arról számolt be, hogy közösségük repülőtér közelében élő tagjai bombázásokra ébredtek, melyekbe a házaik falai beleremegtek.
A katonai rádió csütörtöki beszámolója szerint növekedett az izraeli bevándorlást kérő zsidók száma Ukrajnában és Oroszországban is, s az izraeli hatóságok felkészülnek befogadásukra.
A háború kitörése nyomán a 160 ukrajnai zsidó közösség rabbijai együttesen arra kérték a közösségek vezető tagjait, hogy tartsanak be minden iránymutatást, s gondoskodjanak a településükön élő összes zsidóról. Hangsúlyozták, hogy mellettük, az országban maradnak.
"Ugyanakkor mindenki, aki biztonságosan el tudja hagyni Ukrajnát, jobban jár, ha szárazföldi átkelőkön keresztül ezt teszi" - áll közleményükben.
"Az országban élő rabbik és az ultraortodox Chabad mozgalom küldötteinek többsége, noha izraeli vagy amerikai állampolgársággal rendelkezik, felelősségvállalásból továbbra is ott marad, hogy gyülekezeteivel legyen e nehéz pillanatokban" - közölték.
(MTI)