Ugrás a cikkhez
Reklám

A dél-afrikai kormányzati szolgáltatók dollármilliókat sikkasztottak el a koronavírus-járványra hivatkozva az eddigi vizsgálatok első eredményei szerint - közölte az elnöki hivatal kedden.

Az eddig átvizsgált, 4500-nál is több szerződés 62 százalékánál találtak szabálytalanságokat.

Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnök 2020 júliusában kinevezett egy bizottságot, hogy vizsgálja ki a koronavírus-járvány kezelésére elkülönített pénzalapokkal kapcsolatos állítólagos visszaéléseket. A bizottságot 5467 szerződés átnézésével bízták meg, amelyek összértéke 14,3 milliárd rand (közel 300 milliárd forint). A szóban forgó projektekben 3066 szolgáltató vett részt.

Kilencszáz szerződés átvizsgálása még folyamatban van. Végleges jelentés az év közepén várható.

Ramaphosa elfogadhatatlannak nevezte az ügyet. A szolgáltatók azt hitték, hogy saját hasznukra fordíthatják a nemzet sebezhetőségét - háborgott az elnök.

Hozzátette: az ügyészség eljárást fog kezdeményezni a visszaélések elkövetőivel szemben. A nyomozásnak köszönhetően 114,2 millió rand (2,4 milliárd forint) potenciális veszteséget sikerült megelőzni. Összesen 170,4 millió rand (3,5 milliárd forint) értékben függesztettek fel szerződéseket - tájékoztatott az elnöki hivatal.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából