Ugrás a cikkhez
Reklám

Egyedülálló kapcsolat jött létre Oroszország és Izrael között a két állam diplomáciai kapcsolatainak helyreállítása óta eltelt 30 évben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken Szocsiban fogadta Naftali Bennett izraeli kormányfőt.



Fotó: Kobi Gideon / GPO

Putyin emlékeztetett arra, hogy hazájának jogelődje, a Szovjetunió annak idején "ott volt Izrael Állam születésénél". Rámutatott, hogy feltehetően Izraelben él a legnagyobb határon túli orosz ajkú közösség.

Az orosz elnök a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági kapcsolat volumenét egyelőre szerénynek nevezte, de, mint mondta, ez a terület sikeresen fejlődik, és az idei év első hét hónapjában 50 százalékkal nőtt. Elmondta, hogy különleges figyelem irányul a fejlett technológiák területén folyó együttműködésre.

Putyin kifejezte reményét, hogy a Bennett-kormány, függetlenül a belpolitikai csatározásoktól, fenntartja majd a folyamatosságot a kétoldalú viszonyban. Megemlítette, hogy az előző izraeli miniszterelnökkel (Benjámin Netanjahuval) "meglehetősen gyakorlati és bizalmi" viszonya alakult ki. Hozzátette, hogy örömmel látja Bennettet.

Az orosz vezető a tárgyalások témaköreként nevezte meg a terrorizmus elleni harcot Szíriában, valamint a közel-keleti helyzetről folyó eszmecserét.

Bennett a találkozón Putyint Izrael nagyon közeli és igaz barátjának nevezte. Az izraeli miniszterelnök szerint a két ország közötti kereskedelmi forgalom jelentősen növelhető. A gazdasági mellett szólt a tudományos és kulturális együttműködés elmélyítésének lehetőségéről is. Elmondta, hogy

Izrael őrzi a Vörös Hadsereg hősiességének emlékét, amely lehetővé tette a náci Németország feletti győzelmet.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából