Németország az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozott nyolc nőt, továbbá 23 gyereket szállított haza Észak-Szíria kurd ellenőrzés alatt álló részéből - jelentette be a német külügyminisztérium csütörtökre virradóra.
A Heiko Maas külügyminiszter által jegyzett közlemény szerint a gyerekek, akik közül többen rossz egészségi állapotban vannak, nem tehetnek a helyzetükről, a nőknek viszont felelniük kell a törvény előtt cselekedeteikért. (Tehát kapnak némi felfüggesztettet, mert gyerekeik vannak, esetleg 1-2 évet, és utána várhatjuk, hogy mikor követnek el megint valamit - a szerk.)
A minisztérium bejelentette azt is, hogy a műveletet amerikai katonákkal közösen hajtották végre, és több nőt őrizetbe vettek.
Berlin legutóbb decemberben - Finnországgal közösen - szállított haza öt nőt és 18 gyereket Szíriából.
Az Iszlám Állam terrorszervezet bukása óta a Szíriában aktív kurd milíciák többször felszólították a nyugati államokat, hogy szállítsák haza a térségben fogva tartott állampolgáraikat, segélyszervezetek pedig felhívták a figyelmet a kurd ellenőrzésű táborokban uralkodó rossz körülményekre is.
(MTI nyomán)