Az izraeli hadsereg háborús bűncselekményeket követhetett el a Gázai övezet elleni legutóbbi támadásaival, amelyek miatt legalább 242 ember vesztette életét és mintegy 74 ezren kényszerültek elmenekülni otthonaikból - jelentette ki csütörtökön Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.



Illusztráció: meo.com

Bachelet az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az izraeli-palesztin konfliktus miatt összehívott rendkívüli ülésén szólalt fel. Szerinte ezek a támadások "kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, hogy Izrael betartja-e a megkülönböztetés és arányosság elvét a nemzetközi humanitárius jog értelmében". Ha bebizonyosodik, hogy ezeket a támadásokat válogatás nélkül és aránytalanul hajtották végre, akkor azok háborús bűncselekményeknek minősülhetnek - mondta.

A Hamász által kezdett támadásokra - amelyek miatt legalább 10 ember vesztette életét Izraelben - válaszul végrehajtott izraeli támadások nagymértékű pusztítást vittek véghez a polgári létesítmények, köztük lakhelyek, orvosi központok, humanitárius szervezetek és médiumok irodái körében - hangsúlyozta Bachelet. "Bár Izrael arra hivatkozik, hogy ezeknek az épületeknek a nagy részében fegyveres csoportok tartózkodtak vagy katonai célokra használták őket, nem kaptunk még bizonyítékokat erre vonatkozóan" - mondta.

Az ENSZ-főbiztos bírálta a Hamász által alkalmazott taktikákat is, köztük azt, hogy sűrűn lakott polgári területeken helyeztek el katonai eszközöket, és rakétákat lőttek ki belőlük. "Ezeket a rakétákat válogatás és anélkül lőtték, hogy különbséget tettek volna katonai és civil objektumok között, ami a nemzetközi humanitárius jog egyértelmű megsértésének minősül" - jelentette ki. "Mindazonáltal az egyik fél tettei nem mentik fel a másikat nemzetközi jogi kötelezettségei alól" - tette hozzá.

Bachelet összevetette az izraeli és palesztin civilek helyzetét, jelezve, hogy miközben az előbbiek rendelkeznek a "Vaskupola védelmi rendszerrel és professzionális katonai erőkkel az önvédelemhez, a palesztinok nem rendelkeznek védelemmel a világ egyik legsűrűbben lakott térsége elleni légicsapásokkal szemben". A 14 éve érvényben lévő szárazföldi, légi és tengeri blokád miatt pedig nincs hová menekülniük - tette hozzá.

Az ENSZ-főbiztos üdvözölte a május 21-i tűzszünetet, mindazonáltal felhívta rá a figyelmet, hogy amíg nem kezelik a konfliktus gyökeréből eredő problémákat, "csak idő kérdése az újabb erőszakhullám".

Meirav Eilon Sahar, Izrael állandó genfi ENSZ-képviselője az ülésen felszólalva úgy fogalmazott: a Hamász minden egyes rakétája háborús bűncselekménynek minősül.

Rijád al-Máliki palesztin külügyminiszter pedig arra kérte a tanácsot, hogy vizsgálják ki az illegális izraeli megszállást a palesztin területen, azt a gyarmati rendszert, amely a térségbeli erőszak forrása.

Az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) határozattervezetet nyújtott be, amelynek elfogadása esetén állandó bizottságot állítanának fel a jogsértések jelentésére Izraelben, a Gázai övezetben és Ciszjordániában.

Izrael persze azzal vádolja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát, hogy elfogult vele szemben, és rendszeresen visszautasítja az együttműködést nyomozóival.

Törökország: Izrael emberiesség elleni bűncselekményeket követett el

Izrael emberiesség elleni bűncselekményeket követett el palesztin civilekkel szemben a legutóbbi gázai konfliktusban - hangoztatta Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter csütörtökön az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának videókonferencia keretében tartott genfi ülésén.

Cavusoglu, akit az Anadolu török állami hírügynökség idézett, a tanácskozáson úgy vélekedett, hogy teljességgel indokolatlan volt az izraeli agresszió.

Mint mondta, a 11 napos rakétaháború Izrael templom-hegyi provokációinak eredménye. "Ezek a provokációk részét képezik egy módszeres - etnikai, felekezeti és kulturális - tisztogatásnak" - hangoztatta. Hangoztatta, meg kell találni a hatékony módját annak, hogy véget vessenek Izrael büntetlenségének.

Apartheid állam emlegetésével akasztották ki a zsidó terroristákat a franciák

Gabi Askenázi izraeli külügyminiszter csütörtökön bekérette Franciaország izraeli nagykövetét, Eric Danont, és visszautasította Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter kijelentését, miszerint Izrael úton lenne az apartheid állammá válás felé - jelentette a The Jerusalem Post c1ímű angol nyelvű izraeli újság hírportálja csütörtökön.

Askenázi azt hazudta a francia diplomatának, hogy Le Drian szavai "elfogadhatatlanok és alaptalanok, messze vannak a valóságtól, és Izrael teljes mértékben visszautasítja őket".

"Izrael elvárja a barátaitól, hogy ne fejezzék ki magukat felelőtlenül és oly módon, hogy azzal támogatást nyújtsanak a szélsőségeseknek, valamint Izrael-ellenes akciók számára" - követelőzött Gabi Askenázi.

"Izrael demokratikus, törvénytisztelő ország, és határozottan tiltakozom minden olyan kísérlet ellen, amely aláássa ezt a tényt" - hangsúlyozta az izraeli külügyminiszter.

Az izraeli külügyminiszter azzal érvelt, hogy Franciaország figyelmen kívül hagyta Izrael összes olyan lépését, amelyet az erőszak fokozódásának elkerülésére tett, és hogy Le Drian megjegyzései a szélsőségeseket és a terrorista szervezeteket "jutalmazzák", ezek közül is elsősorban a Gázai övezetet uraló Hamászt.

Az izraeli diplomácia vezetője aggodalmát fejezte ki a Franciaországban is növekvő antiszemitizmus miatt, és azon elvárásának adott hangot, hogy a francia vezetés ítélje el, és próbálja megállítani az ilyen eseteket.

Az izraeli politikusok haragját Le Drian vasárnapi kijelentése váltotta ki, miszerint a kétállami megoldás, vagyis Izrael oldalán egy békés Palesztina létrejöttének esélye kezd eltűnni, és - mint fogalmazott - "erőteljes az apartheid kockázata, ha továbbra is az egy állam vagy a status quo logikáját alkalmazzuk".

"Kis lépések politikáját kell kezdeményeznünk" - mondta Le Drian a francia RTL televízió Grand Jury című tévéműsorában. "Biztosítanunk kell, hogy létrejöjjön a bizalom logikája Izrael és a palesztinok között" - tette hozzá.

Előzőleg szerdán Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök is elítélte, "pimasz, hamis és minden alapot nélkülöző" állításnak nevezte a francia politikus kijelentését. "Izraelben minden állampolgár, származásától függetlenül, egyenlő a törvény előtt. Izrael régiónkban a demokrácia és az emberi jogok jelképe, régiónk egyetlen demokráciája. Mindig is így volt, és így is marad. Nem tűrünk semmiféle képmutató és gyalázatos erkölcsi prédikációt ebben a kérdésben" - hazudozott Netanjahu.

2. frissítés: egyre antiszemitább ez a világ: az ENSZ vizsgálatot indított az emberi jogi bűncselekmények elkövetése miatt

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa csütörtökön úgy döntött, hogy nemzetközi vizsgálatot indít a megszállt palesztin területeken és Izraelben április óta elkövetett emberi jogi bűncselekmények ügyében.

A grémium közölte: egy állandó, független, nemzetközi bizottságot hoz létre a nyomozás lefolytatása érdekében. A testület feladata lesz egyben az is, hogy kivizsgálja a palesztinok és az izraeliek közötti feszültség, instabilitás és elhúzódó konfliktus kiváltó okait, beleértve a nemzeti, etnikai, rasszbéli vagy vallási diszkriminációt, illetve elnyomást. Ez volt az első alkalom, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa határozatlan idejű mandátummal ruházott fel egy bizottságot.

Az erről szóló határozatot 24 támogató, 9 ellenző és 14 tartózkodó szavazat mellett fogadták el a tanács rendkívüli ülésén, amelyet az Iszlám Konferencia Szervezetét képviselő Pakisztán és a Palesztin Hatóság kérésére hívtak össze. Oroszország és Kína is a határozat mellett voksolt.

A dokumentumban egyúttal felszólították a nemzetközi közösség országait: tartózkodjanak a fegyverexporttól, amikor úgy látják, nagy a kockázata annak, hogy az eladott fegyverekkel súlyos humanitárius jogsértéseket és emberi jogi bűncselekményeket követhetnek el.

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa a tanács előtt megerősítette, hogy a Gázai övezetre mért izraeli csapások háborús bűnnek bizonyulhatnak, ha beigazolódik, hogy válogatás nélkül célozták a civil lakosságot. Megjegyezte: eddig nem sikerült bizonyítani Izrael állítását, hogy a lerombolt épületeket radikális fegyveres csoportok használták. A főbiztos egyúttal rámutatott: a Hamász is válogatás nélkül lőtt katonai és civil célpontokat, ami sérti a nemzetközi humanitárius egyezményeket.

Rijád al-Máliki palesztin külügyminiszter a tanács ülésén azzal vádolta meg Izraelt, hogy a palesztin nép elnyomásán alapuló, apartheid rezsimet működtet.

Izrael ENSZ-hez akkreditált nagykövete, Meirav Eilon Sahar a Hamászt vádolta a konfliktus kirobbantásával, és azt hangoztatta, hogy országa mindent megtesz a feszültség csökkentéséért. "Nem lehetnek palesztinpártiak, ha nem ítélik el a Hamászt" - követelőzött.

A diplomata szerint a határozatnak "semmi köze a valósághoz, a jogokhoz, illetve az izraeliek és a palesztinok közötti párbeszéd előmozdításához".

Az Egyesült Államok csütörtöki közleményében azt írta: mélységes sajnálattal vette tudomásul a tanács határozatát, amely szerinte veszélybe sodorja az eddig elért eredményeket.

Az izraeli külügyminisztérium leszögezte: nem fog együttműködni a vizsgálóbizottsággal "azért, hogy tisztára mossa a Hamászt".

A palesztin szervezet egyik szóvivője üdvözölte az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának határozatát, legitim ellenállásnak nevezte a Hamász tetteit, és Izrael mielőbbi felelősségre vonását követelte.

(MTI korrigálva)

Korábban írtuk: Meglepő Blinken-beszéd: a zsidó telepesek, a házrombolások és a területrablás ellen is szót emelt