Az uniós tagállamok vezetői elfogadták a 2021 és 2027 közötti időszakra vonatkozó, hosszú távú uniós költségvetésről szóló és a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk helyreállítását célzó pénzügyi csomagot - jelentette be Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a pénteken kezdődött uniós csúcstalálkozót követően, kedd hajnali Twitter-üzenetében.

"Sikerült, Európa egységes, Európa erős. Ez az egyezség sorsfordító az unió történelmében és elindít minket a jövőbe vezető úton is" - kezdte reggeli sajtótájékoztatóját a tanács elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elmondta, hogy az unió bebizonyította, hogy képes időben, hatékonyan cselekedni, a végső megállapodás megérte a több mint 90 órányi nehéz tárgyalást. Hozzátette: "sajnálatos" hogy néhány terület, mint például az egészségügy, nem kap annyi támogatást, mint eredetileg tervezték. Kiemelte továbbá, hogy Európa a zöld célkitűzések és a digitalizáció fényében épül újjá.

"A tagállamok végre nem kormányközi megoldást választottak, hanem az Európai Bizottságot ruházták fel a helyreállítás végrehajtásával" - hangsúlyozta.

Az elfogadott megállapodásban a tagállami vezetők megtartották a 2021-2027 közötti EU-s költségvetés 1074 milliárd eurós számait, a helyreállítási csomag összegeit azonban csökkentették. A 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő alap esetében 390 milliárd euró vissza nem fizetendő támogatás, és a pénzpiacokról felvett 360 milliárd eurós kölcsön szerepel.

Orbán: Magyarország és Lengyelország megvédte nemzeti büszkeségét

Magyarországnak és Lengyelországnak nemcsak komoly pénzösszegeket sikerült szereznie, hanem megvédte nemzeti büszkeségét az európai uniós csúcson - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a keretköltségvetésről és a gazdasági mentőcsomagról szóló négynapos tárgyalások után, kedden Brüsszelben.

A Lengyelország brüsszeli uniós nagykövetségén Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján a kormányfő azt mondta, a két országnak sikerült egyértelművé tennie: azok részéről, akik örökölték a jogállamiságot, elfogadhatatlan, hogy kioktassák és kritizálják azokat a szabadságharcos népeket, amelyek nagyon nehéz időket éltek meg és sokat tettek a kommunista rezsim ellen.

Orbán Viktor közölte: minden kísérletet, amely össze kívánt volna kapcsolni két rendkívül fontos kérdést, az uniós pénzeket és a jogállamiságot, sikerrel visszautasították.

A tanácskozás nemcsak fontos, hanem jó küzdelem volt Lengyelország oldalán - tette hozzá.

"Azt kívánom minden magyarnak, soha ne legyen kevésbé sikeres reggelje, mint a mai" - tette hozzá a miniszterelnök.

(MTI)

Frissítés: reagálás az EU-csúcson történtekre: az Európai Unión kívüli életre kell felkészülni a Mi Hazánk szerint

Az EU-n kívüli életre kell felkészíteni Magyarországot a Mi Hazánk szerint egy patrióta nemzetgazdaság megteremtésével és a hazai kis- és középvállalkozások megerősítésével. A magyar jövő alappillérei a rend, a turizmus és a mezőgazdaság kell hogy legyenek.

A Mi Hazánk emlékeztet: 2017-ben Günther Oettinger német EU-biztos egy interjúban kifejtette, hogy azért kell a kelet-közép-európai országoknak, így Magyarországnak is támogatást juttatni, mert annak nagy része valójában a német gazdaságba csorog vissza.

A jogállamiság kapcsán az EU számos alkalommal bizonyította, hogy kettős mércét alkalmaz, hiszen a magyar Himnuszt korábban betiltó Szlovákiával vagy a kisebbségi, nyelvhasználati jogokat folyamatosan korlátozó Romániával szemben nem lépnek fel - írja közleményében Dúró Dóra, a Mi Hazánk elnökhelyettese.