A New York-i rendőrség pénteken letartóztatta Fahim Saleh startupvállalkozó egykori személyi asszisztensét, akit főnöke brutális meggyilkolásával vádolnak. A motoros személy-, illetve csomagszállításban érdekelt Gokada cég 33 éves vezérigazgatójának lefejezett és feldarabolt hullájára kedden talált rá unokatestvére az áldozat manhattani luxusapartmanjában - írja az Index.

Saleh testrészei akkurátusan be voltak zacskózva, a csomagok mellett pedig egy konnektorba bedugott elektromos fűrész hevert.



Tyrese Devon Haspil (fotó: Twitter)

A bangladesi gyökerekkel rendelkező Saleh több közlekedési startupban volt érdekelt, és mivel lakásából semmi nem tűnt el, és betörésre utaló jeleket sem találtak, ezért a rendőrök kezdettől fogva valamelyik közeli ismerősre gyanakodtak. Így került képbe a 21 éves Tyrese Devon Haspil, aki 16 éves kora óta dolgozott Salehnek, és a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint

pénzügyi és személyes megbízásokat teljesített, ráadásul jelentős összeggel tartozott főnökének.



Megérte felkarolni a négert (fotó: Instagram)

Pozíciójához képest magas fizetése ellenére Haspil 90 ezer dollárral (több mint 27 millió forinttal) megrövidítette főnökét, aki felfedezte a lopást, és kirúgta őt. Saleh azonban nem jelentette fel – ekkor már csak volt – bizalmasát, sőt, az ellopott összeget kölcsönként fogta fel, és egy visszafizetési tervet vázolt fel Haspilnek.

Haspil azonban másként képzelte el a törlesztést. Hétfőn fekete ruhában, arcát maszkkal eltakarva szállt be a Saleh apartmanjához vezető liftbe, és bár a maszkviselés a koronavírus évében nem számít gyanús viseletnek, a biztonsági kamera felvétele alapján a leendő áldozat mégis baljós előérzettel méregette őt.



Fahim Saleh barna élete nem számított a feketének (fotó: Facebook)

Amikor Saleh kiszállt a liftből, Haspil utánaeredt, egy sokkolóval megbénította, majd több késszúrással végzett vele. A holttestet becipelte a lakásba, a lift környékét egy kézi porszívóval takarította fel, majd másnap már tisztítószerekkel felszerelve tért vissza a lakásba, hogy feldarabolja Saleh holttestét. A nyomeltüntetésben azonban megzavarta őt az áldozat unokatestvére, aki felcsöngetett a kaputelefonon, mire a gyilkos csapot-papot otthagyva a hátsó kijáraton át elmenekült.

A gyilkosságot rekonstruáló New York Timesnak nyilatkozó nyomozók szerint az a megfontolás ösztönözhette Haspilt a brutális eljárásra, hogy a gyilkosságot valamilyen profi bérgyilkosmunkaként tüntesse fel, és a nyomozók figyelmét inkább az áldozat Nigériától Bangladesen át Kolumbiáig terjedő üzleti érdekeltségei felé terelje.



Gyilkosnak sem volt túl okos (fotó: Carlo Allegri / Reuters)

Azonban a profizmust sugalló kegyetlenség mellett a gyilkos egy sor gyermeteg hibát követett el; elsősorban azt, hogy a tettéhez használt neten rendelt sokkolót, majd a tisztítószereket is saját hitelkártyájával fizette ki, az online nyomok pedig azonnal felkeltették a lehetséges elkövetők körét szűkítő nyomozók figyelmét.

Haspil tette után nem próbált meg elmenekülni, és amikor a rendőrök egy lakóépületben rajtaütöttek, ellenállás nélkül adta meg magát nekik.