Ugrás a cikkhez
Reklám

New Yorkban Bill de Blasio, a város demokrata párti polgármestere is segített BLM-feliratot mázolni az Ötödik sugárúton az úttesten Donald Trump amerikai elnök tulajdonában álló ház előtt csütörtökön.

A citromsárga óriásbetűkkel felfestett Black Lives Matter (BLM, Fekete Életek Számítanak) feliratot többen és több órán keresztül készítették a Trump-toronyépületnél. Bill de Blasio polgármester azt nyilatkozta: az úttestre felfestett szavak "felszabadítják az Ötödik sugárutat".

"Mutassuk meg Donald Trumpnak azt, amit nem ért meg, fessük fel éppen az ő otthona előtt" - mondta a demokrata párti politikus, akinek néger felesége is segédkezett a festésben.

Az amerikai elnök néhány nappal ezelőtt egy sor Twitter-bejegyzésben "a gyűlölet jelképének" nevezte az Egyesült Államokban egyre több helyen az úttestre felfestett BLM-feliratokat, és amikor tudomást szerzett arról, hogy az Ötödik sugárúton is felfestik, akkor azt írta, hogy ezzel "elcsúfítják ezt az elegáns sugárutat".



New York új „keresztapája” 17%-kal csökkentette a rendőrség költségvetését, majd ezután 25%-kal emelkedett a gyilkosságok száma (michaelpramirez.com)

Az úttesten lévő BLM-feliratok "elcsúfítása", vagy átfestése "gyűlölet-bűncselekménynek" minősül, legalábbis erre enged következtetni, hogy szerdán egy kaliforniai kisvárosban ún. gyűlölet-bűncselekmény vádjával indítottak büntető eljárást egy házaspár ellen, mert az amerikai nemzeti ünnep napján, július 4-én, fekete festékkel elkezdték átfesteni a sárga mázolmányokat.

Nicole és David Nelson a San Franciscótól mintegy 60 kilométernyire délnyugatra fekvő Martinez városka lakói, a belvárosban elcsúfított járdán kezdték fekete festékkel lefedni a sárga BLM-betűket. A rendőrségi közlemény szerint "festékes dobozokkal és festőhengerekkel jelentek meg, azzal a kifejezett céllal, hogy barbár módon tönkre tegyék a falfestményt". A közlemény hangsúlyozta azt is: "a közösség jelentős időt szentelt arra, hogy elkészítse a falfestményt", amelyet a házaspár "gyűlölködő és értelmetlen módon" megpróbált átmázolni.

A Nelson-házaspár ellen nemcsak "gyűlölet-bűncselekmény", hanem vandalizmus és "vandalizmus elkövetésére alkalmas eszközök birtoklása" miatt is vádat emeltek.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk: "Gyűlöletes" tett: megfelelő színűre akarta festeni a sárga Black Lives Matter-feliratot egy asszonyka Amerikában

Kapcsolódó: Rendőrtemetés New Yorkban: több ezer egyenruhás fordított hátat a polgármester beszéde alatt





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából