Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem sikerült rendet teremteni a Vosztocsnij űrrepülőtéren, ahol a több tucatnyi büntetőeljárás elindítása és a kiszabott letöltendő börtönbüntetések ellenére is százmilliós nagyságrendben folytatódik a lopás – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a kormánnyal folyatott hétfői tanácskozásán.

„Százszor is elmondtuk, hogy dolgozzanak átláthatóan, nagy pénzeket utalunk ki, és hogy ez a projekt gyakorlatilag össznemzeti jellegű. De nem, lopnak, százmilliós nagyságrendben. Már többtucatnyi bűnvádi eljárást indítottak, ítéleteket hirdettek ki, és embereket ültettek börtönbe. De nem, máig sem sikerült ott kellőképpen rendet teremteni” – mondta Putyin.

Az elnök, aki a katonai közbeszerzések átláthatóságával kapcsolatban vetette fel a Vosztocsnij ügyét, a hangsúlyozta, hogy az űrközponttal kapcsolatban hasonlóan tüzetes ellenőrzését kért a főügyészségtől és a nyomozó hatóságoktól.

A TASZSZ hírügynökség háttér-összeállítása szerint a Távol-Keleten, az Amuri területen található Vosztocsnij Oroszország első, kizárólag polgári célokat szolgáló űrközpontja. A mintegy 700 négyzetkilométeren elterülő objektumnak a tervek szerint függetlenítenie kell az orosz űrprogramot a még a szovjet időkben létrehozott, kazahsztáni Bajkonurtól.

Építése 2012-ben kezdődött el, az első rakéta 2016. április 28-án startolt el Vosztocsnijról. Az orosz főállamügyészi hivatal 2014 és 2018 között több mint 17 ezer szabálysértést fedett fel. Mintegy 140 bűnvádi eljárást indítottak, és az elítéltek száma több tucatra tehető. Az okozott kár eléri a 10 milliárd rubelt (47,40 milliárd forint).

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából