Ugrás a cikkhez
Reklám

A visegrádi országok – Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia – Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését támogatják az Európai Bizottság következő elnöki tisztségére – közölték diplomáciai források Brüsszelben kedden.



Ursula von der Leyen a főnökével (fotó: dapd)

Információk szerint a visegrádi országok miniszterelnökei a rendkívüli EU-csúcs harmadik napjának délelőttjén találkoztak, hogy egyeztessék álláspontjukat az uniós intézmények vezető beosztásairól folyó tárgyalások keddi megkezdése előtt.

Diplomáciai források úgy tudják, a visegrádi országok egységesek abban a tekintetben, hogy a legmegfelelőbb jelölt a német Ursula von der Leyen védelmi miniszter lenne az uniós bizottság elnöki posztjára. Körükben teljes az egyetértés arról is, hogy Frans Timmermans szociáldemokrata politikus nem elfogadható a pozícióra – mondták.

Olasz tisztésegviselőktől származó értesülések szerint Olaszország sem ellenezné Ursula von den Leyen személyét a bizottság élére, de ahhoz ragaszkodna, hogy a javaslattal az Európai Néppárt álljon elő.

A tagországok állam-, illetve kormányfői vasárnap este kezdtek rendkívüli találkozót Brüsszelben, ezen egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.

A harmadik, keddi munkanap jelentős késéssel, délután két óra után kezdődött el.

Németország és Franciaország is kész támogatni Ursula von der Leyen jelölését

Németország és Franciaország konszenzusra jutott arról, hogy támogatják Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését az Európai Bizottság következő elnöki tisztségére – közölték diplomáciai források Brüsszelben kedden.

Információk szerint a visegrádi országok, Olaszország és Németország mellett egyelőre két meg nem nevezett balti ország is megszavazná a német politikust, ha arra kerül sor a vasárnap kezdődött, eredetileg egynaposra tervezett rendkívüli uniós csúcstalálkozó harmadik napján.

Frissítés: Tusk is von der Leyent javasolja

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke új potenciális jelöltek neveit terjeszti az Európai Unió állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács elé az unió vezető tisztségeinek betöltése érdekében – jelentette kedden a Die Welt című konzervatív német lap.

A lap úgy értesült, hogy Tusk az Európai Bizottság élére a német védelmi miniszter, Ursula von der Leyen jelölését javasolja, Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezetője lehetne az Európai Központi Bank következő elnöke, a belga miniszterelnök, a liberális Charles Michel válthatná decemberben magát Tuskot az Európai Tanács élén, a szlovák Maros Sefcovic pedig az Európai Unió új kül- és biztonságpolitikai főképviselője és az Európai Bizottság egyik alelnöke lehetne egyben.

Az egyelőre felfüggesztett uniós csúcstalálkozó délután folytatódik.

2. frissítés: most már biztos

Ursula von der Leyen az Európai Bizottság új elnöke, Charles Michel az Európai Tanács új elnöke, Josep Borrell az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Christine Lagarde pedig az Európai Bank elnöke lesz – értesült az MTI.

Manfred Weber bejelentette visszalépését az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltségétől a pártcsalád kedd esti strassburgi frakcióülésén – közölte a bajor politikus szóvivője.

„Folytatom a harcot egy demokratikus Európáért. Megtiszteltetés volt ez a munka az EPP és Európa érdekében” – mondta Weber a szóvivője, Christian Hügel twitteres tájékoztatása szerint. „Itt kezdődött az utam tavaly szeptemberben listavezetőként, és most itt is ér véget” – fogalmazott.

Nem túlzás azt állítani, hogy a V4-ek vezetésével buktathatták meg Webert és Timmermanst a maratoni hosszúságú uniós csúcson. A három napos tanácskozás ugyanis még úgy kezdődött, hogy Timmermans mögött állt a tagállamok többsége. Elemzők szerint az elmúlt napok azt bizonyítják, hogy Közép-Európa erős, a V4-ek véleménye pedig megkerülhetetlen az unióban – hangzott el az M1-en.

Megalakult az új Európai Parlament

Délelőtt megalakult az új Európai Parlament azzal a 751 képviselővel, akik a május végi EP-választáson mandátumot szereztek, köztük a 21 magyar képviselővel. Az uniós tisztújítás szempontjából az igazán izgalmas téma szerdán kerül szóba, hiszen megválasztják az Európai Parlament új elnökét.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából