Ugrás a cikkhez
Reklám

Helyesírási baklövést követett el a walesi herceg címének leírásakor Donald Trump amerikai elnök, majd a bírálatok nyomán korrigálta tévedését.

Egyik csütörtöki Twitter-bejegyzésében az elnök "h" betűvel bővítve Whales hercege néven illette Károly trónörököst, walesi herceget. A "whale" szó angolul bálnát jelent.

A közösségi médiát bírálatok özöne árasztotta el, mire Donald Trump korrigálta a hibát.

A szóban forgó Twitter-bejegyzésben Trump egyébként az ABC televíziónak szerdán este adott interjúját kommentálta, elemzők szerint magyarázta. Az interjúban az elnök a többi között arról beszélt, hogy külföldről is elfogadna a politikai vetélytársait lejárató információkat, ezt nem tartaná beavatkozásnak az amerikai választási folyamatba, és nem szükségszerűen tájékoztatná erről a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI).

"Ha valaki felhívna egy külföldi országból, tegyük fel, Norvégiából, és azt mondaná, hogy kompromittáló információi vannak az ellenfelemről, akkor talán azt mondanám, rendben, szívesen meghallgatnám őket" - fogalmazott a televíziós interjúban.

Megjegyzéseit demokrata párti politikusok éles bírálattal illették, mire Trump csütörtökön az említett mikroblog-bejegyzésben vette védelmébe mondandóját.

"Naponta találkozom és beszélgetek 'külföldi kormányok' képviselőivel. Épp most találkoztam Anglia (Egyesült Királyság) királynőjével, Whales hercegével, az Egyesült Királyság miniszterelnökével, Írország vezetőjével, Franciaország elnökével és Lengyelország államfőjével. Mindenről beszéltünk!" - írta az Egyesült Államok elnöke a bejegyzésben.

Hozzáfűzte: vajon "e találkozók és beszélgetések után azonnal hívnom kellene az FBI-t? Milyen nevetséges! Soha többé nem lehetne megbízni bennem".

(MTI)

Nekünk is vannak zsenijeink, pedig odaadnánk mindet:

- Kari Geri: dolgozószobály... dolgozószobálj... sikerült!

- Újabb zseniális ellenzéki akció: írni nem tudnak, de tiltakozni nagyon szeretnek az elvtársnők

- Dettike megint megpróbált cuki lenni, de szelfizés helyett jobb lett volna a magyar helyesírást tanulmányozni

- Sajnos megint írásra adta fejét az álamfő

- "Álamfő" vagy "álomfő"? - Schmitt Pál legújabb alakítása: ordító helyesírási hibák





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából