Ugrás a cikkhez
Reklám

Donald Trump amerikai elnök sokszor hangoztatta már a közösségi média cenzúrát alkalmazó tevékenységét. Úgy tűnik, az USA első embere forral valamit, amivel végre korlátozhatják is ezeket a cégeket.

Egy új online eszköz indítását jelentette be Twitter-csatornáján a Fehér Ház, amellyel a hivatalos szöveg szerint a korlátozások nélküli, szabad kommunikációt kívánja elősegíteni a Trump-kormányzat. A netes űrlapon bejelentést lehet tenni, ha valaki úgy érzi, hogy egy közösségimédia-oldal diszkriminálta őt, mondjuk törölte egy bejegyzését. Ehhez csatolni kell a bizonyítékokat, például egy fotó/bejegyzés törlése miatt kapott figyelmeztetés képernyőfotóját.

Donald Trump amerikai elnök több alkalommal bírálta már a legnagyobb technológiai cégeket (de főleg a Facebookot, a Twittert és a Google-t), mert azok korlátozzák a konzervatív hangokat, míg a liberális véleményeknek nagyobb teret adnak. Trump egy korábbi alkalommal úgy fogalmazott: nem nézhetik tovább tétlenül, ahogy ezek a cégek diszkriminálnak nézeteket, s “megpróbálják elhallgattatni az amerikai lakosság nagyon nagy részét”. Akkor még nem volt világos, mire készülhetnek, de most már sejteni, és súlyos következményei lehetnek.




A CNN azt írja, az új online eszközzel nem csak a cenzúrát jelenthetik a felhasználók, azt is megírhatják, mely platformon érte őket sérelem. Azt nem tudni, mi célból gyűjtik ezeket Trumpék, illetve, hogy a beküldött panaszokkal mit csinálnak később. Az űrlapot azt követően tették elérhetővé, hogy az amerikai kormány jelezte, nem kíván részt venni a Christchurch Call for Action elnevezésű rendezvényen, ahol technológiai vállalatok és nagyhatalmak ötletelnek arról, hogyan szabhatnának gátat a közösségi média terrorizmusban való felhasználására. A konferencia előzménye a több tucat muszlim halálát okozó új-zélandi lövöldözés, amely során az elkövető élő Facebook-videóban közvetítette a mészárlást.

Trump azonban nem emiatt regulázná meg a közösségi oldalakat, amelyek az őket kedvezőtlenül érintő hangok elnémításán ügyködnek: továbbra is azt hangoztatja, hogy ezek a vállalatok fake news gyárak.

(HVG nyomán)

Kapcsolódó:

- A Facebook letiltotta Toroczkai László Mi Hazánk-elnök közösségi oldalát

- Budaházy György: Elég a Facebook-cenzúrából!





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából