Véget ért az elnökválasztás első fordulója vasárnap este Észak-Macedóniában, és az előzetes közvélemény-kutatások alapján biztosra vehető, hogy május 5-én második választási fordulót kell tartani.

Az urnák 19 órakor zártak be Észak-Macedóniában, a választási bizottság közlése szerint a részvételi arány 17 óráig 35,13 százalékos volt. Ahhoz, hogy érvényes legyen a választás, a szavazásra jogosultak legalább 40 százalékának kellett leadnia voksát.

Az első részeredményeket várhatóan vasárnap este tíz óra után hozzák nyilvánosságra. Az elnöki posztért három egyetemi tanár szállt versenybe.

A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) Sztevo Pendarovszkit, a NATO-csatlakozás főtárgyalóját jelölte az elnöki posztra, aki szavazatának leadását követően reményét fejezte ki, hogy Észak-Macedónia hamarosan csatlakozhat az Európai Unióhoz és a NATO-hoz. Hozzátette: teljes mellszélességgel támogatta a Szkopje és Athén között a tavaly nyáron megkötött megállapodást, mert az mindkét ország érdekeit szolgálja. Mint mondta: várakozásai szerint jelentős előnnyel jut be a második fordulóba, és meg fogja azt nyerni.

A legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) jelöltje, Gordana Sziljanovszka-Davkova is azokról a tervekről beszélt a voksoláskor, amelyeket megválasztása elején kíván megvalósítani. Véleménye szerint a második fordulóban ő fog győzni, így a délszláv ország első női köztársasági elnökévé válik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ellenezte a görög-macedón megállapodást, de tiszteletben fogja tartani az abban foglaltakat, még ha elnökként igyekezni is fog rámutatni az alkotmányellenes pontjaira.

A harmadik indulót, Blerim Rekát az ellenzéki albán pártok delegálták az elnökségért folyó választási versenybe. Noha a közvélemény-kutatások szerint ő várhatóan csak a szavazatok 7-8 százalékát szerzi meg, fontos lesz, hogy a második fordulóban ki mellé áll, ugyanis szavazóbázisa döntheti el, hogy végül ki lesz Észak-Macedónia új köztársasági elnöke.

Macedónia és Görögország között tavaly nyáron jött létre megállapodás Macedónia nevének megváltoztatásáról, és ezzel lezárult a 27 évig tartó névvita a két ország között. A névváltoztatásról szóló alkotmánymódosítás február 12-én lépett életbe, így azóta a délszláv országot Észak-Macedóniának hívják.

(MTI)

Korábban írtuk: Három elnökjelölt közül választ Észak-Macedónia

Elnökválasztás kezdődött vasárnap Észak-Macedóniában, az urnák reggel 7 órakor megnyíltak.

Az 1,8 millió szavazásra jogosult állampolgár 19 óráig adhatja le voksát.

A nyugat-balkáni köztársaság államfői tisztségére három elnökjelölt pályázik. Gjorge Ivanov korábbi köztársasági elnök már kétszer is betöltötte ezt a posztot, így nem indulhatott újra a versenyben.

A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) Sztevo Pendarovszki NATO-főtárgyalót, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) Gordana Sziljanovszka-Davkova pártok kívüli egyetemi tanárt, míg az albán kisebbségi pártok a független Blerim Rekát javasolták a posztra.

Amennyiben az első fordulóban nem lesz győztes, akkor két héttel később, május 5-én második fordulót tartanak, amelyen már csak a legtöbb szavazatot összegyűjtő két jelölt indul.

A közvélemény-kutatások szerint egyik jelölt sem szerzi meg a szavazatok több mint felét az első körben, így bizonyosra vehető, hogy második forduló is lesz. A felmérésekből az sem látszik egyértelműen, hogy melyik jelölt szerezheti meg a voksok többségét, ugyanis mindkét befutó jelölt támogatottsága 30 százalék körül mozog, az albán kisebbségi jelölt pedig várhatóan a szavazatok 7-8 százalékát szerzi meg.

Az elnökválasztás előzetes eredményei már vasárnap éjfél körül várhatók, míg a hivatalos végeredményeket szerdáig hozzák nyilvánosságra.

(MTI)