Ugrás a cikkhez
Reklám

A Hamburgból Lipcsébe közlekedő ICE 993-as gyorsvonatot részegen vezette egy férfi, aki feltehetően emiatt elfelejtett megállni a lutherstadt-wittenbergi állomáson. A rendőrség a vonat nyomába eredt, majd, amikor az megállt, előállították a vezetőt. Az ellenőrzés folyamán kiderült, majdnem 2,5 ezrelék volt a mozdonyvezető véralkoholszintje.



Az ICE (InterCityExpress) a Deutsche Bahn nagysebességű villamosmotorvonat-családja, egyben márkaneve a német nagysebességű vonatoknak - egyes vonalakon 300 kilométeres óránkénti sebességgel is közlekedhetnek (illusztráció)

A The Local információi szerint a vonatnak 22 óra 10 perckor kellett volna megállni a Lutherstadt-Wittenberg nevű állomáson, ahol több utas is várakozott. A mozdonyvezető azonban nem állt meg, hanem egyszerűen továbbhaladt az állomáson. A vonat végül 22 óra 30 perckor állt meg Bitterfeldnél.

A vonat nyomába eredő rendőrök előállították a vezetőt, akiről a megszondáztatás után kiderült, hogy alkoholt fogyasztott, ugyanis közel 2,5 ezreléknyi volt a véralkoholszintje. Arról nincsenek információk, hogy hányan utaztak a vonaton.

A vonat végül egy másik mozdonyvezetővel, 65 perces késéssel érkezett meg a végállomásra, Lipcsébe.

A vasúttársaság szóvivője elnézést kért az utasoktól, akiknek kártérítést ígért. Azt is közölte, Németországban zéró tolerancia van érvényben, így a mozdonyvezető engedélyét azonnali hatállyal bevonták. A rendőrség pedig vizsgálatot indított.

(Híradó - The Local nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából