Ugrás a cikkhez
Reklám

A Krone.at cikke:

Leszúrt feleség - a muszlim fanatikus „egy ketyegő időzített bomba volt”

„Mindig azt mondtam, hogy ez a férfi egy ketyegő időzített bomba. Teljesen ütődött volt, állandóan az iszlámról fecsegett valamit, az összes ’hitetlent’ meg akarta téríteni”, meséli a sokkos szomszédasszony a Kronének az Amstetten közelében kedden [2019. január 8-án] történt borzasztó véres gyilkosság után.



Fotó: Crepaz Franz/Krone.at

A közös gyerekek szeme előtt (akik egy, három, kilenc és tizenkilenc évesek), a 37 éves Senol D. állítólag leszúrta az iszlámra áttért feleségét, Aurelia S.-t. [A fordító megj.: a felvételen elhangzik, hogy a feleség 40 éves volt.]

A török származású férfi állítólag kedd kora délután konyhakést ragadott, és megszúrta feleségét. A négyszeres anya menekülési kísérlete a bejárati ajtónál ért véget: ott az őrjöngő férfi állítólag egy harmadik késszúrást vitt be neki.

Rendőrségi szóvivő: „A kihallgatások folynak”

A legidősebb fiú még tárcsázta a segélyhívót, azonban az orvosok a kórházban elvesztették a nő életéért folytatott harcot, miközben a Cobra [osztrák antiterrorista alakulat] emberei megrohamozták a lakást, melyben a gyanúsított elbarikádozta magát. Az indíttatással kapcsolatban jelenleg csak találgatni lehet: „A kihallgatások folynak, a gyerekeket egy válságcsoport gondozza”, mondja Johann Baumschlager rendőrségi szóvivő.

Az tény, hogy Senol D. nem nézte szívesen, hogy felesége hirtelen burka nélkül ment el hazulról; belső hírforrások szerint a férfi újra és újra játszótereken, karácsonyi piacokon, szomszédoknál mászkált, az iszlámról, a hitetlenekről és a „gonoszról” beszélt. Az Alkotmányvédelemnek már a célkeresztjében volt…

„Nagyon tolakodóan próbált téríteni”

A szomszédságban is túlságosan ismert volt a 37 éves férfi. Újra és újra megpróbált „nagyon tolakodó módon” embereket az iszlámra téríteni, ahogyan azt az ott lakók lefestik. Részben naponta becsöngetett az ajtókon és kereste a beszélgetést. Így néhányaknál már „tőle való félelem” alakult ki. Panaszok vagy bejelentések – mármint a rendőrségnél – ugyan voltak, azonban a hírek arról is beszámolnak, hogy mivel a férfi a térítési kísérleteinél soha nem lépett fel agresszívan, a hatóságoknak eddig meg volt kötve a kezük.

(Hidra - Kuruc.info)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából