Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem követett el törvénysértést Pravit Vongszuvan thaiföldi miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter, amikor nem tüntette fel vagyonbevallásában azt a több mint 20 luxusórát, melyeket saját állítása szerint egy halott barátjától kapott kölcsön - állapította meg csütörtökön a thaiföldi Nemzeti Korrupcióellenes Bizottság.




Vongszuvan az országot irányító junta egyik vezető tagja. Egy tavaly decemberi csoportképen a csuklóján egy Richard Mille karóra tűnt fel, amely nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában, és kormányzati fizetéséből aligha telt volna rá.




Vongszuvan akkor állt elő azzal, hogy az órát körülbelül húsz másikkal együtt egy halott barátjától kapta kölcsön, amit a thaiföldi közvélemény erős szkepszissel fogadott. A Nemzeti Korrupcióellenes Bizottság szerint viszont a miniszter magyarázata helytálló, ezért nem történt semmilyen törvénysértés.




A 73 éves politikus már korábban is volt védelmi miniszter, azelőtt pedig katona volt, és a vezérkari főnökségig emelkedett a ranglétrán. Az egykori katona saját bevallása szerint sem szegény ember, 2008-as vagyonbevallásában 57 millió baht (490 millió forint) vagyont tüntetett fel. 2014-re pedig vagyona 87 millió bahtra (750 millió forint) nőtt. Jogvédők szerint négy évtizedes katonai pályafutása és mintegy tízéves politikai pályafutása ezt sem indokolja, de a karórák egyik bevallásban sem szerepelnek, pedig némelyik átszámítva 20-25 millió forintot is ér.

Mindenesetre a legújabb thai megoldás, vagyis a "halott barátomtól kaptam kölcsön" alighanem megelőzi a magyar politikai tér ismert és ehhez az elegáns megoldáshoz képest már kispályásnak tűnő magyarázatait, például a következő hármat:

(MTI - Index)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából