A rendőrség könnygázt is bevetett a Champs-Élysées-nél összegyűlt sárga mellényes tiltakozók oszlatásához. A francia kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárga mellényes mozgalom szombatra hirdetett meg újabb tiltakozónapot, és már délelőtt 9 körül több ezren vonultak a Champs-Élysées-n - írja az index.

A tüntetők az elnöki palotához próbáltak eljutni, de a rendőrök sorfala elzárta az utat, rohampajzsokkal is próbálták visszaszorítani őket. Ezután néhány százan a mellékutcákon próbáltak átjutni a rendőrségi lezárásokon, ekkor vetettek be ellenük könnygázt. A tüntetők egy része válaszul megdobálta a rendőröket. Azóta feszült volt a helyzet, de viszonylagos nyugalom volt.



Fotó: Benoit Tessier / Reuters
Az Index Párizsban tartózkodó tudósítója szerint nem sokkal dél előtt azonban a Diadalívnél szabadultak el az indulatok.

Több ezren állnak a Champs-Élysées-n, de a legtöbben csak skandáltak, a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, és Emmanuel Macron francia elnök lemondását követelték hangosan. „Hallgassátok a nép haragját!", „Macron mondjon le!", „Macron tévútra vitt!" feliratú táblákat és transzparenseket látni.



Fotó: Bődey János / Index
Viszont néhány tucatnyian elkezdték dobozokkal, üvegekkel dobálni a rendőröket. Többen kockaköveket is felszedtek, és petárdákat is átdobtak a sorfalon, amire válaszul a rendőrök könnygázazni kezdtek. A portál tudósítója szerint ezért egy időre az egész Diadalív környéke füstben állt.

A Diadalívet és környékét is teljesen lezárta a rendőrség. A környező utcákon is mindenkit igazoltatnak a rendőrök, átkutatják a táskákat. Minden be van zárva, a boltok be vannak deszkázva a környéken.

Folyamatosan érkeztek tüntetők a Diadalív felé, de már senkit sem engedtek át. Délelőtt itt csak a távolból lehetett hallani durranásokat, amik feltehetően könnygázgránátok lehettek, és már azelőtt érezni lehetett a könnygáz szagát, hogy itt is bevetették volna a rendőrök.

Frissítés: 700 előállítás országszerte, több mint félezer Párizsban

Feszült volt a hangulat szombaton kora délután Párizs belvárosi kerületeiben, ahol sárgamellényesek csoportjai összecsaptak rendőrökkel a kormány szociális és adópolitikája elleni tüntetés mentén. A szociális mozgalom keretében eközben több tízezer francia békésen tüntetett a nagyobb vidéki városokban, és több útblokáddal is nehezítették a közlekedést az autóutakon.

A múlt szombathoz képest nyugodt délelőtt után a francia főváros különböző helyszínein a Champs-Elysées sugárút közelében, az avenue Hohce-on, az avenue Marceau-n, a boulevard Haussmannon, az Opera környékén sárgamellényt, bukósisakot és szemüveget viselő 10-12 fős csoportok kerültek összetűzésekbe rohamrendőrökkel, akik könnygázzal oszlatták az embereket és vízágyúkat is bevetettek a randalírozókkal szemben.

A belügyminisztérium tájékoztatása szerint délelőtt 31 ezren tüntettek országszerte, és mintegy 700 előállítás történt, többségük nem az összecsapásokat követően, hanem óvintézkedésből, azokat megelőzendő.

Mintegy 1500 sárgamellényes tüntetett szombat délelőtt Párizsban, a Champs-Elysées sugárúton a kormány szociális és adópolitikája ellen.

A sugárútra vezető egyik utcába betömörült embereket fél 11 óra körül könnygázzal oszlatták szét a rendőrök, a tüntetők egy része válaszul megdobálta a rendőröket.

Később is történtek hasonló összetűzések a mellékutcákban egy-egy csoport és rendőrök között.

Az incidensek után a rend helyreállt, az emberek viszonylagos nyugalomban folytatták a fel-le sétálást a sugárúton, amelyet nagy erőkkel biztosít a rendőrség.

A tüntetésnek nincsenek vezetői és hangadói, az emberek kisebb csoportokban menetelnek, időnként skandálva Emmanuel Macron államfő lemondását követelik. A rendőrök nem engedik őket a sugárút végén a Concorde tér, az elnöki hivatal felé menni, amelynek környékét teljesen lezárták. Megállni sem engedik az embereket, a csoportosulásokat azonnal oszlatják.

Edouard Philippe miniszterelnök a belügyminisztériumban tett látogatásán arról tájékoztatott, hogy délelőtt 481 előállítás történt és 211 embert őrizetbe vettek, mert azzal gyanúsíthatók a náluk talált tárgyak alapján, hogy erőszakra és szándékos, csoportosan elkövetett összetűzésekre készültek. Nagy számban állítottak elő olyanokat is, akik nem tudták magukat igazolni.

Délig a prefektúra tájékoztatása szerint 514 előállítás történt, 272-en vannak őrizetben. A szám már most magasabb, mint az egy héttel ezelőtti, az egész városra kiterjedő zavargások után. December 1-jén 412 embert állítottak elő.

A francia belügyi szervek attól tartanak, hogy szélsőségesek és radikális tüntetők özönlik el szombaton Párizst, hogy szándékosan összetűzzenek a rendőrökkel és középületeket rongáljanak meg, ezért a pályaudvarokon és a tüntetések várható helyszínein minden sárgamellényest átvizsgálnak.

"Szeretném még egyszer megköszönni azoknak - politikai vezetőknek, szakszervezeteknek, egyesületeknek, állampolgároknak -, akik nyugalomra intettek annak érdekében, hogy azon franciák közé, akik szeretnék kifejezni a követeléseiket, ne keveredhessenek olyanok, akik törni-zúzni jönnek, és keresik a rendőrséggel az összetűzéseket" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Edouard Philippe emlékeztetett arra, hogy a főváros biztosítása rendkívüli a létszámot és a szervezetettséget illetően is.

Országszerte 89 ezer, Párizsban 8 ezer rendőr van készenlétben, és az utcákra vezényelték a csendőrség tucatnyi páncélozott járművét is.

A Champs-Élysées sugárút - közelében az Elysée-palotával -, valamint az Opéra, a Madeleine, a Bastille és a République tér is azon övezetek között szerepel a rendőrség szerint, ahol rombolásra lehet számítani. A prefektúra közzétett egy térképet, amelyen a radikális sárgamellényesek feltételezett útvonalai és akcióhelyei láthatók a különböző felhívások alapján, ugyanis a tüntetésről hivatalos bejelentés nem érkezett a hatóságokhoz. A rendőrség a környékbeli üzleteket és vendéglátóhelyeket a létesítmények védelmére és minden olyan tárgy elrejtésére kérte, amelyet a feldühödött tüntetők "fegyverként" használhatnak a rendőrökkel szemben. A legkockázatosabb helyszíneken a gépkocsi-tulajdonosokat szórólapokon a járművek biztonságos helyre szállítására ösztönözték. A belső kerületekben korlátozzák a gépjárműforgalmat, 36 metrómegállót lezártak, és ötven buszjárat kerülő útvonalon közlekedik.

A hatóságok pénteken egész nap nyugalomra intettek, miután a múlt szombati párizsi zavargásokat követően a francia kormány - eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének - bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését, és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti azt. A tüntetők azonban ezt már keveslik, és egyre több szociális jellegű követelést támasztanak, valamint Emmanuel Macron távozását is követelik.

Egy friss felmérés szerint a november 17. óta tüntető sárgamellényesek támogatottsága az elmúlt napokban valamelyest csökkent, de a franciák kétharmada még mindig rokonszenvez a szociális mozgalommal.

Az RT közvetítése:

2. frissítés: Barikádtörő páncélosokat is bevetettek

Könnygázt, hang- és füstgránátokat, valamint barikádtörő páncélosokat is bevetettek szombaton Párizsban a tüntetők ellen, akik már nem az adóemelések, hanem Emmanuel Macron kormánya ellen tiltakoznak - hangzott el az M1 szombat esti Híradójában.

A bejátszott felvételeken látszott, hogy az M1 stábjának is menekülnie kellett, amikor a Champs Elyseés-n a rendőri erők két oldalról elkezdték kiszorítani a tüntetőket. Mint elhangzott, délután épp a híres párizsi sugárúton, a tüntetők között tartózkodott a stáb, amikor a rendőrök elkezdték oszlatni a tömeget. A sárgamellényesek közé könnygázgránátokat lőttek, az M1 riporterét is eltalálta egy a lábán.



Fotó: Jean-Paul Pelissier / Reuters
A Híradóban elhangzottak szerint estére már valamelyest csillapodott a helyzet Párizsban, a belvárosban már csak tucatnyi radikális tüntetett, őket továbbra is könnygázzal próbálták távozásra bírni.

Az M1 riportere a nap folyamán sok sárgamellényessel beszélgetett, akik azt akarják, hogy Emmanuel Macron változtasson liberálisnak nevezett gazdaságpolitikáján. A tüntetők azt szeretnék, hogy a francia társadalom nagy részét alkotó alsóbb osztályok is érezzék a gazdasági fellendülést, ne csak a felső tíz százalék gyarapodjon.

3. frissítés: Trump: Macron helyett engem akarnak francia elnöknek!

A tüntetést kommentálta Donald Trump amerikai elnök is, aki úgy értelmezte, a franciák azon párizsi klímavédelmi egyezmény ellen tiltakoznak, amelyből Trump kivezeti az Egyesült Államokat. Trump szerint a párizsi felfordulás is azt bizonyítja, jó döntés volt a szerződésből való kilépés. Trump még azt is tudni vélte, hogy sok tüntető azt kiabálta, őt akarják Franciaország elnökének is.

Erdogan a szabadságjogok miatt aggódik

Közben megszólalt Recep Tayyip Erdogan török államfő is, aki – miután a 2016-os törökországi puccs után két évig érvényben tartotta a rendkívüli állapotot, s tízezreket tartóztattatott le a lázadásban való állítólagos részvétel miatt – most aggódott a franciaországi demokráciáért. „Akik elnyomással vádolták a rendőrségünket, most látniuk kellene, mit csinálnak most a francia rendőrök. A káosz képei azt mutatják, hogy Európa megbukott a demokrácia, az emberi jogok és a szabadság vizsgáján” – mondta Erdogan egy isztambuli nagygyűlésen.

125 ezren tüntettek, 1000 körül az őrizetbe vettek száma

Christophe Castaner belügyminiszter szerint kora este Párizsban 10 ezren, országszerte 125 ezren tüntettek, de már uralmuk alatt tartják a helyzetet. Azt is elmondta, hogy mintegy 120 tüntető és 20 rendőr sérüét meg, továbbá már közel ezer embert vettek őrizetbe, ebből 620-at Párizsban.

Vasárnapi frissítés: Macronék kénytelenek tárgyalni

Édouard Philippe francia miniszterelnök szerint eljött a párbeszéd ideje a kormány szociális és adópolitikája ellen tüntető sárgamellényesekkel a szombati negyedik országos tiltakozónap után. Emmanuel Macron államfő a jövő hét elején megszólal, és konkrét intézkedéseket fog javasolni - ígérte meg a kormányfő.



Fotó: Stephane Mahe / Reuters
Egy héttel azután, hogy a múlt szombati párizsi zavargások képei bejárták az egész világot, a sárgamellényesek ismét tömegesen vonultak utcára a francia fővárosban és a vidéki nagyvárosokban a kormány gazdaságpolitikája ellen tiltakozva, országszerte mintegy 125 ezren tiltakoztak a múlt heti 136 ezer után.

Párizsban és a nagyobb városokban a be nem jelentett megmozdulásokon a radikális tüntetők és a rendőrök között számos helyen történtek összecsapások, és a kizárólag az összetűzést kereső rendbontók is megjelentek a tömegben, gépkocsikat borogattak és gyújtottak fel, üzleteket fosztogattak.

Az őrizetbevételek többsége az összecsapások előtt történt

A múlt szombatinál azonban jóval kevesebb erőszakos cselekmény történt, ami a miniszterelnök szerint a rendőri erők jó felkészülésének köszönhető, taktikájukkal sikerült a rendbontók dinamikáját megtörni. Országszerte csaknem 1400 előállítás történt, 974-en kerültek őrizetbe, többségük nem az összecsapásokat követően, hanem azokat megelőzendő.

Christophe Castaner belügyminiszter szerint 118-an sérültek meg a tüntetők közül, ez feleannyi, mint múlt héten, és 17 rendőr is könnyebb sérülést szenvedett. Múlt szombaton 284 volt a sérültek száma a rendőri erők körében.

Elmúlt a lázadás veszélye?

Jóllehet már megjelentek a sárgamellényes felhívások az újabb tüntetésekre jövő szombatra, és a franciák kétharmada továbbra is támogatja a szociális mozgalmat, a francia sajtókommentárok szerint a lázadás veszélye elmúlt, a kormány időt és teret nyert a politikai válság megoldására, és ahhoz, hogy megnyugváshoz vezető gesztusokat tegyen a tüntetőknek.

A párizsi válságstábnál tett látogatásán a miniszterelnök úgy vélte, hogy eljött az idő a párbeszédre. Édouard Philippe egy széleskörű vitát kíván megindítani december 15-től március 1-ig az adópolitikáról és az állami kiadásokról, amelyhez a szakszervezeteket, a helyi választott képviselőket és a sárgamellényesek képviselőit várja a tárgyalóasztalhoz.

"A párbeszéd megkezdődött, helyre kell állítani a nemzeti egységet" - jelentette ki a kormányfő. Hozzátette, hogy a köztársasági elnök meg fog szólalni, és intézkedéseket fog javasolni a párbeszéd erősítésére. A Le Figaro című napilap úgy tudja, hogy a "hét elején", a Le Monde szerint hétfő este várható Emmanuel Macron televíziós beszéde.

Le Pen: fel kell oszlatni a nemzetgyűlést

Marine Le Pen, a radikális jobboldalinak mondott Izrael-barát Nemzeti Tömörülés elnöke határozott megoldást kért az államfőtől a szociális problémákra, és Jean-Luc Mélenchonhoz, a radikális baloldali Lázadó Franciaország vezetőjéhez hasonlóan ismételten a nemzetgyűlés feloszlatását és előrehozott választásokat javasolt.

A kormányzó Köztársaság Lendületben megbízásából december 5-én és 6-án, az Ipsos közvélemény-kutatóintézet által készített felmérés szerint ha a sárgamellényesek listát állítanának az európai parlamenti választásokra, és azokat most tartanák meg, akkor 12 százalékos támogatottságot érnének el. Ha a sárgamellényesek párttá alakulnának, a választást a kormánypárt nyerné meg 21 százalékkal, a Marine Le Pen vezetette Nemzeti Tömörülés (volt Nemzeti Front) pedig 14 százalékot érne el, a 13 százalékra mért Zöldek, a 11 százalékos támogatottságú jobbközép Köztársaságiak és a 9 százalékos radikális baloldali Lázadó Franciaország előtt.

A sárgamellényesek többsége a vidéki alsó középosztály bérből és fizetésből élő rétegéhez tartozik, és igazságtalannak tartja a kormány szociális és adópolitikáját, amely ellen három hete kezdődtek országszerte tüntetések a közutakon épített úttorlaszok mentén.

A francia kormány - eleget téve a sárgamellényes mozgalom legfőbb követelésének - a héten bejelentette, hogy eltörli az üzemanyagadó jövőre tervezett emelését, és életszínvonal-megőrző intézkedésekkel helyettesíti azt, de a tüntetők ezt már kevésnek tartják, és egyre több szociális jellegű követelést támasztanak, valamint Emmanuel Macron távozását is követelik. A mozgalomnak ugyanakkor nincs vezetője, se szervezett formája, tagjai kizárólag magukat képviselik, "a jobb megélhetésért és életszínvonalért" harcolnak, a politikai pártok és szakszervezetek segítségét és képviseletét elutasítják.

(Index - MTI - HVG - Reuters nyomán)

Korábban írtuk: "Szélsőségesek megelőző örizetbevételével" és barikádokkal készültek a szombati tüntetésekre a francia hatóságok