Ugrás a cikkhez
Reklám

Az amerikaiak Halloween idején jelmezbe bújnak. Egy Bryan Goldbach nevű embernek Owensboroból (Kentucky) sikerült az, ami elég ritka: az egész ország a család jelmezeiről beszél, Goldbach ugyanis nemzetiszocialistának öltözött, 5 éves kisfiát pedig Adolf Hitlernek maszkírozta.




A történelmi jelmezekért rajongó apuka a kedves családi képet ki is tette a Facebookra, majd meglepődve tapasztalta, hogy a jelmeznek országos méretű visszhangja lett. Persze azért, mert a liberók szerint "nagyobb érzékenységgel kellene a milliók halálát felidéző időszakhoz viszonyulni".

Goldbach alapvetően elfogadta a kritikákat és bocsánatot is kért, úgy magyarázkodva, hogy az egyenruhát azért választotta, mert szereti a történelmi alakok ábrázolását. Azt is mondta, hogy "nem gondolta kellően át az ötletét".

Az ügyben sokan megszólaltak, így Gay Mazo, az Indiana, Kentucky és Illinois zsidó közösségeit összefogó rabbi is, aki, rendes fickó lévén, elfogadta a bocsánatkérést, de azért figyelmeztetett, hogy "érdemes" jobban átgondolni a jelmezválasztást.

Szerinte a mérlegelésnél jó hüvelykujjszabály, hogy amennyiben a jelmez egy olyan eseményre emlékeztet, ahol "milliókat öltek meg", akkor inkább érdemes más ruhát választani.

A rabbi így folytatta: "ha a Halloween célja, hogy szórakoztasson, akkor ott az antiszemitizmusnak és a rasszizmusnak nincs helye, mert az nem szórakoztató. Ez nem politikai korrektség kérdése, hanem egyszerűen mindenki számára felfogható tisztelet és érzékenység".

A normálisabb hozzászólók ugyanakkor úgy vélekedtek, hogy természetesen a jelmez viselése nem jelent pozitív reklámot vagy azonosulást a jelmez által megtestesített alakokkal. Halloween idején ezrek és ezrek mászkálnak véres arccal, élőhalott zombinak, csontváznak, kalóznak, Darth Vadernek, vagy akár tömeggyilkosnak öltözve, de ez nem az erőszak dicsérete, hanem jelmez - ami persze egyáltalán nem zavarja a rabbikat.

(Newsweek - Index nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából