Ugrás a cikkhez
Reklám

Az olasz kormány nyomására Panama visszavonta a zászlaja alatt hajózó Aquarius működési engedélyét – állítja a hajót üzemeltető két "civil" szervezet. "Ez volt az utolsó civil hajó, amely életeket mentett a Földközi-tengeren" - sajnálkozik a fajtársi HVG.

Az SOS Mediterranée és az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű álhumanista "segélyszervezetek" által működtetett Aquarius hajózási engedélyének a megvonását a panamai tengeri hatóság (PMA) azzal magyarázta, hogy a hajó tevékenysége politikai problémát okozott a panamai kormánynak.



Az Aquarius és (egyik) korábbi rakománya

A két szervezet szerint egyértelműen arról van szó, hogy a bevándorlásellenes (értsd: Európa elárasztását fékező) olasz kormány gazdasági és politikai nyomást gyakorolt a panamai kormányra az engedély visszavonása érdekében. "Így nők, gyerekek és férfiak százainak az élete került veszélybe" - tolmácsolja bőszen az ajvékot a HVG.

"Az év eleje óta több, mint 1250 ember lelte halálát a hullámsírban, miközben különböző lélekvesztőkön megpróbáltak az észak-afrikai partoktól Európába jutni. Az idén a menekültek tengeri átkelése háromszor veszélyesebb, mint 2015-ben volt" – pengeti tovább az érzelmi húrokat a két szervezet. A kockázatos átkelés halálos áldozatainak a száma azonban valószínűleg sokkal magasabb, mivel számos halálesetet nem regisztrálnak például szemtanúk hiányában.

Karline Kleijer, az MSF egyik vezetője az európai vezetőket bírálta, hogy emberek élete árán a saját politikai érdekeiket egyengetik. Úgy vélte, miközben az európai vezetők az utóbbi két évben arról papolnak, hogy senkinek nem szabad meghalnia a tengeren (nyilván nem kell elindulni, így bármily meglepő, a halálozások számát a nulla felé lehet közelíteni - a szerk.), addig veszélyes politikát folytatnak, ami a földközi-tengeri és líbiai humanitárius válságot tovább mélyítette.

A két szervezet azt is közölte, hogy az EU által szponzorált líbiai parti őrség egyre nagyobb számban vesz fel "menekülteket" nemzetközi vizeken. De a szerencsétleneket nem biztonságos helyre szállítják - ahogy azt (szerintük) a nemzetközi jog megköveteli -, hanem visszaviszik őket a "líbiai büntető táborokba".

(HVG korrigálva)

Kapcsolódó:

- 78 "védelemre szorulót" vettek át Macronék a két migránstaxiról - "köztársasági értékekre" tanítgatják őket

- Leprás, egoista és Európa-ellenes Olaszország, mert nem kér a kontinenshódítókból

- Az Aquarius után "fasiszta nyilvánosságot" kaphat két újabb "civil" szervezet illegálishalász hajója

- "Csak képeslapon fogják meglátni Olaszországot" - Salvini újabb migránstaxinak tiltotta meg a kikötést

Kapcsolódó tanulmányok:

- Faji háborúk jönnek: a felforgatók, árulók és megszállók háromfejű kígyója már fojtogat minket

- "Szeretjük a nemzethalált!" - A No Borders és az antifa nemzetgyilkos aktivizmusa és zsidó háttere

- Túl sok a fehér ember: a zsidó faji aktivizmus esettanulmánya





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából