Holland ügyészségi források szerint a múlt heti késelesés támadás elkövetője találomra választotta ki áldozatait. A támadó médiajelentések szerint direkt azért utazott Hollandiába, hogy vallási sérelmét megbosszulja.

Az RTL Nieuws hollandiai hírtelevízió által Javed S. néven azonosított, német tartózkodási engedéllyel rendelkező 19 éves afgán a vádhatóság szerint azért utazott Amszterdamba, hogy végrehajtson egy merényletet, mert úgy vélte, Hollandiában ismételten megsértik Allahot, a Koránt és Mohamed prófétát.

A férfi a kihallgatásán megemlítette a bevándorlásellenes holland Szabadságpártot (PVV) vezető Geert Wilders holland politikus nevét, ugyanakkor nem szólt a PVV által meghirdetett Mohamed-karikatúraversenyről, amelyet időközben biztonsági megfontolások miatt lefújtak.

A német belügyminisztérium szóvivője szerint az afgán férfinak korábban elutasították a menedékkérelmét, ő azonban fellebbezett a döntés ellen. A német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) közölte azt is, hogy nem tartották nyilván közbiztonságot veszélyeztető személyként.

Az Amszterdam főpályaudvarán pénteken történt késelésben két amerikai állampolgárt sebesített meg az elkövető, mielőtt a rendőrök meglőtték és őrizetbe vették. Az amszterdami hatóságok szombat esti közlése szerint a merénylő első nyilatkozatai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a késelést terrorista indítékkal követte el.

Mark Rutte holland miniszterelnök Twitter-üzenetében megerősítette, hogy a nyomozás “szélsőséges ideológia” gyanújával folyik.

(MTI)

Előzmények:

- Amerikaiak az amszterdami afgán késes mutatványnak a sebesültjei

- Merkel afgán vendége az amszterdami késelő

- Késelés egy amszterdami vasútállomáson - az elkövetőt a rendőrség meglőtte

Kapcsolódó:

- Geert Wilders úgy döntött, nem engedi megrendezni a Mohamed-karikatúraversenyt

- Amszterdami ombudsman: a város törvény nélküli dzsungellé válik, amikor leszáll a sötétség