Ugrás a cikkhez
Reklám

Jeruzsálem jelenlegi státuszát nem lehet figyelmen kívül hagyni - olvasható a Vatikán honlapján kiadott közleményben, amely Donald Trump amerikai döntésére reagált, miszerint az Egyesült Államok elismeri ezt a várost Izrael fővárosaként.

A közlemény hangsúlyozza, hogy a Szentszék nagy figyelemmel kíséri a közel-keleti helyzet fejleményeit, mindenekelőtt Jeruzsálem városáét, amelyet a Vatikán az egész világban élő keresztények, zsidók és a muzulmánok közös szent városának nevez. Hozzáteszi, hogy éppen Jeruzsálem egyedi jellegzetessége miatt nem hagyható figyelmen kívül a város jelenleg fennálló státusza, amelyet a nemzetközi közösség határozatai szabályoznak. A közlemény szerint ezt vallják az egyházak vezetői és a Szentföld keresztény közösségei is.

A dokumentum kiemeli, hogy Ferenc pápa bölcsességre és óvatosságra szólít fel minden felet egy újabb erőszakhullám elkerülése érdekében.

A Szentszék meggyőződése, hogy egyedül az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásos megoldás vezethet szilárd és tartós békéhez - olvasható a közleményben.

Ferenc pápa vasárnapi beszédében, amely az emberi jogok nemzetközi világnapjára esett, emlékeztetett, hogy az idei Nobel-békedíjat az atomfegyverek betiltásáért küzdő ICAN mozgalom kapta meg. Az egyházfő párhuzamot vont az emberi jogok védelme és a leszerelésért folytatott elkötelezettség között, hangsúlyozva, hogy a gyengék melletti kiállás összhangban áll a nukleáris fegyverek nélküli világgal.

Ferenc pápa a Párizsban kedden kezdődő klímatalálkozóról azt mondta, reméli, hogy valóban hatékony döntésekkel sikerül ellensúlyozni az éghajlatváltozást, mivel ez a szegénység elleni küzdelmet is elősegíti. A pápa a ciklon sújtotta India és az áradás sújtotta Albaniát említette.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Terrorállamnak minősítette Erdogan a megszálló Izraelt

- Jó tudni: olyan antiszemita kontinens ez az Európa, hogy kettős mércével sújtja a szegény, elnyomott Izraelt

- Macron és Erdogan összefogott: együtt akarják meggyőzni arról Trumpot, hogy a zsidóseggnyalásnak is van határa
- A Jobbik elítéli Trump legutóbbi Izraelt kiszolgáló döntését
- A pesti zsidók megerősítették: valóban Orbánék vétózták meg a Trump-döntést elítélő EU-s nyilatkozatot
- Ennyire érdekli mások jogai a judapesti zsidókat is: azt követelik Orbántól, hogy elsőként kövesse Trump cionista döntését
- Orbán is bejelentkezett a legnagyobb zsidóbérenc címre? - Egy izraeli lap szerint követni fogja Trump példáját




Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából