Ugrás a cikkhez
Reklám

Legalább tizenhat rendőr meghalt egy lövöldözésben, amely szélsőségesek búvóhelye elleni rajtaütés során robbant ki Egyiptom nyugati, sivatagos részén elterülő Gíza tartományban - közölte két egyiptomi biztonsági forrás pénteken. A források elmondása szerint a hatóságok rajtaütöttek egy lakáson, amelyben a gyanú szerint a szélsőséges Hazm mozgalom tagjai bújtak meg.

A razzia vélhetően balul sült el, és a szélsőségesekkel fegyverharcba keveredtek a rendőrök. A fegyveresek megpróbáltak elmenekülni, miközben folyamatosan tüzeltek egy második rendőri alakulatra, amely erősítésként érkezett a helyszínre – közölték a források. Hozzátették, hogy a szélsőségesek robbanószerkezeteket is bevetettek a hatóságok ellen.

Az összecsapásban nyolc rendőr sebesült meg. Más források szerint a nyolc sebesült közül négy rendőr, négy pedig szélsőséges.

Kairó a 2013-ban betiltott Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet fegyveres szárnyának tartja a Hazm mozgalmat, amit az előbbi szervezet tagad.

Korábbi információk szerint a Hazm csoport tevékenysége korábban csak az internetre korlátozódott. A szélsőségesek végül tavaly júliusban léptek a tettek mezejére, amikor is megöltek egy rendőrfőnököt. A mozgalom azóta is számos támadás elkövetését vállalta, amelyek főként kormányzati, igazságügyi és biztonsági célpontok ellen hajtották végre.

Egyiptomban a biztonsági erők több száz tagja vesztette életét 2013 óta iszlamisták elleni küzdelemben, akiknek a tevékenysége a Muzulmán Testvériség színeiben kormányzó Mohamed Murszi volt elnök 2013-as megbuktatása óta erősödött meg főként a Sínai-félszigeten. A félszigeten ráadásul aktív az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet helyi ága is.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából