Ugrás a cikkhez
Reklám

Katalónia-szerte osztják a szavazólapokat az október 1-i katalán függetlenségi népszavazásra.

„Több mint 1 millió szavazólap már szabadon repül” – tette közzé Twitter-üzenetét az Ómnium Cultura nevű civil politikai mozgalom elnöke vasárnap.



A Spanyolországtól való elszakadásról szóló katalán függetlenségi népszavazást támogató tüntetés résztvevői "Igen" feliratú plakátokkal a kezükben a barcelonai Igazságügyi Palota épülete előtt 2017. szeptember 21-én (MTI/EPA/Marta Perez)

Jordi Cuixart, ezt megelőzően a belvárosban, egy a népszavazásra buzdító rendezvényen jelentette be, hogy elkezdik osztani majd a szavazólapokat, és arra kért mindenkit, hogy vegyen részt benne „a szabadság, a demokrácia és a testvériség” jegyében.

Sajtóbeszámolók szerint diákok több mint 100 ezer szavazólapot osztottak szét Barcelonában rövid idő alatt.

Az Ómnium Cultural és a Katalán Nemzetgyűlés nevű szervezetek egy héttel a népszavazás előtt összesen mintegy 300 rendezvényt hirdettek meg egész Katalóniában „Maraton a demokráciáért” címmel „tömeges válaszként a katalán intézmények és a véleménynyilvánítás szabadság elleni támadásokra”.

A referendum megrendezését, amelynek kérdése: „Akarja-e, hogy Katalónia önálló állam legyen köztársaság formájában?” a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, amíg meghozza végleges ítéletét arról, hogy alkotmánysértő-e. Az ország törvényeinek értelmében addig a népszavazás megtartása illegális.

(MTI)

Korábban írtuk: Tartanak a betiltott függetlenségi népszavazástól: Madrid átvette az irányítást a katalán rendőrség felett





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából