Ugrás a cikkhez
Reklám

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azt mondta, azon dolgozik, hogy bezárassa a katari központú al-Dzsazíra televízió jeruzsálemi irodáját, mivel szerinte az al-Dzsazíra szította fel az izraeli fővárosban nemrég fellángolt erőszakos cselekményeket.

Jeruzsálem az elmúlt évek egyik legfeszültebb időszakát éli át, amióta a palesztinok tüntetésekbe kezdtek a Mecsetek tere körül életbe léptetett fokozott izraeli biztonsági intézkedések ellen tiltakozva, s az események széles nyilvánosságot kaptak, egyebek közt az al-Dzsazíra riportjai révén.

“Az al-Dzsazíra hálózat folytatja az erőszak szítását a Templomhegy körül” – írta Netanjahu a Facebook közösségi portálon, héber nyelvű bejegyzésében. A katari központú tévéhálózat egyelőr nem ragált az izraeli kormányfő vádjaira.

A palesztin tüntetők és az izraeli biztonsági erők közötti jeruzsálemi összetűzések, amelyekben a múlt hét végén három izraeli és négy palesztin vesztette életét, aggodalmakat váltottak ki a nemzetközi közösségben.

“Több ízben is beszéltem az igazságszolgáltatási szervekkel, követelve, hogy zárják be az al-Dzsazíra jeruzsálemi irodáját. Amennyiben ez jogértelmezési okokból nem történik meg, úgy mindent meg fogok tenni, hogy megalkossuk azt a jogszabályt, amely az al-Dzsazíra Izraelből való kiutasításához szükséges” – tette hozzá Facebook-bejegyzésében az izraeli vezető.

Az al-Dzsazírát a szomszédos Egyiptomban már betiltották, még 2014-ben, amikor stábjának három tagját hétévi börtönre ítélték, és bezárták a tévé kairói irodáját. Az elmúl hetekben a Katar ellen szankciókat foganatosító arab országok vették be követeléseik közé, hogy Katar zárja be az arab világ szerte rendkívül népszerű, műholdas sugárzású tévéhálózatot.

Szaúd-Arábia, Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom azzal vádolják a kicsiny arab monarchiát, hogy szélsőséges csoportokat finanszíroz, beavatkozik belügyeikbe, és jó kapcsolatokat ápol Iránnal.

(MTI nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából