Pár hónap alatt hat orosz diplomata vesztette életét gyanús körülmények között. Volt, akit agyonlőttek, volt, akit „szívroham” vitt el.



Vitaly Churkin - két hete halt meg

Oroszország ENSZ-nagykövetének két héttel ezelőtti washingtoni halálával már hatra nőtt azon orosz diplomaták száma, akik november óta váratlanul életüket vesztették. A haláleseteket általában szívproblémákkal vagy súlyos betegséggel magyarázták.

A 64 éves Vitaly Churkint azt követően szállították kórházba az irodájából, hogy váratlanul rosszul lett munkája közben. Oroszország ENSZ-nagykövete a belső jelentések szerint szívrohamot kapott, de az orvosi halottkém szerint további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy megállapítsák a halál tényleges okát.

Az Axios médiaügynökség Churkin halála kapcsán összeszedte az elmúlt három hónapban történt többi gyanús halálesetet is. Január 27-én Oroszország indiai nagykövete hunyt el, január 9-én az athéni konzul. A választások napján, november 9-én New Yorkban pedig egy másik orosz diplomata halt meg váratlanul. Ezek közül hármat szívrohammal magyaráztak, egyet pedig „hirtelen betegséggel”. Két másik diplomatánál már egyértelműbb a történet: Oroszország ankarai nagykövetét, Andrei Karlovot egy fotókiállításon végezték ki, míg Petr Polshikov diplomatát pedig ugyanazon a napon a moszkvai lakásában lőtték agyon.

Íme a gyanús halálesetek kronológiai sorrendben november óta:

2016. november 8.

A választások napján a New York-i orosz konzulátuson a 63 éves Szergej Krivovot eszméletlenül találták egy sérüléssel a fején. Belső jelentések szerint Krivov az emeletről zuhant le, és úgy sérült meg. Orosz hivatalnokok később módosították a jelentést, és azt írták, szívroham végzett vele.



Szergei Krivov

A Buzzfeed információi szerint a rendőrség természetes halálesetről számolt be, és gyorsan lezárta a nyomozást. Három hónappal később azonban az egészségügyiek biztosra akartak menni a halál okát illetően. A portál úgy tudja, hogy Krivov pont azért felelt, hogy biztosítsa, az amerikai titkosszolgálatok nem hallgatják le az épületet, és nincsenek beépített embereik a konzulátuson.

2016. december 19.

„Sose feledjétek Aleppót! Ne feledjétek Szíriát!” – így kiáltott fel az ankarai fotókiállításon az a merénylő, aki hátba lőtte Oroszország ankarai nagykövetét, Andrei Karlovot.



Andrei Karlovot egy fotókiállításon lőtték agyon

Ugyanazon a napon az 56 éves Petr Polshikovot is holtan találták a moszkvai lakásán. Agyonlőtték egy fegyverrel, amit a mosdóban hagytak.

A halálesetről nem sokat tudni, feltételezések szerint még folyik a nyomozás. Polshikov a Külügyminisztérium Dél-amerikai részlegén dolgozott diplomataként.

2016. december 26.

A Trump-dosszié néven elhíresült botrány révén felmerült a korábbi MI6-ügynök Christopher Steele és az őt segítő Oleg Erovinkin neve is. A KGB korábbi főnökét holttan találták fekete Lexusának a hátsó ülésén Moszkvában.



Oleg Erovinkin Putyinnal egyeztet

Erovinkin a korábbi miniszterelnök-helyettes Igor Sechin oldalán dolgozott, valamint a Rosneft nevezetű vállalat vezetőjeként.

Sajtóértesülések szerint Erovinkin minden bizonnyal gyilkosság áldozata lett, később jelentés a „szívrohamot” jelölte meg a halál okaként.

2017. január 9.

Az év elején az athéni nagykövetség egyik dolgozója holttan találta a lakása fürdőszobájában Andrei Malanin orosz konzult, miután nem válaszolt a telefonhívásokra.

A görög rendőrség szerint nem voltak betörésre utaló jelek, a vizsgálat szerint természetes halált halt a konzul. Az 55 éves Malanin egy fokozottan felügyelt és őrzött utcában lakott.

A nyomozás még zajlik az ügyben.

2017. január 27.

Oroszország indiai nagykövete, a 67 éves Alexander Kadakin „rövid betegség” után halt meg az indiai média jelentése szerint. A sajtó forrásai szerint már hetek óta betegeskedett a nagykövet.



Alexander Kadakin haláláról keveset tudunk

A Reuters információi szerint Kadakin szívinfarktusban halt meg, bár még rendkívül kevés információ áll rendelkezésre.

2017. február 20.

Oroszország ENSZ-nagykövete, Vitaly Churkin váratlanul életét vesztette New York-ban, feltételezések szerint szívroham miatt. Az egészségügyi kórboncnok viszont javasolta egy toxikológiai vizsgálat elvégzését is.

(The Independent - ATV nyomán)