Ugrás a cikkhez
Reklám

Oroszországnak le kell számolnia azzal az illúzióval, hogy hamarosan megszűnnek az ellene bevezetett nyugati szankciók. Ezt Dmitrij Medvegyev, a kormányázó Egységes Oroszország vasárnap újabb öt évre megválasztott elnöke mondta a párt moszkvai kongresszusán.

Medvegyev annak ellenére nyilatkozott így, hogy Moszkva Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése nyomán az orosz-amerikai kapcsolatok javulását reméli. ”Nyilvánvaló, hogy a szankciók még sokáig fennmaradnak. Nem reménykedhetünk külföldi választásokban” – mondta.

“Éppen ezért agrártermelőinknek, akik számára kedvező feltételek jöttek létre, aktívan kell élniük ezzel a helyzettel” – tette hozzá. Medvegyev hangsúlyozta: a kormánypárt támogatni fogja a mezőgazdasági termelőket, mert Oroszországnak “minden körülmények között” el kell magát látnia élelemmel. A kormányfő emlékeztetett rá, hogy az orosz agráripari komplexum tavaly 3 százalékkal növekedett és a gabonatermés elérte a 119 millió tonnát.

Rámutatott, hogy az agrárszektor állami támogatása idén is a tavalyi szinten marad.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából