Fegyveres támadás ért helyi idő szerint vasárnap egy isztambuli éjszakai klubot; sokan megsebesültek – jelentette a BBC. A merénylet helyi idő szerint hajnali fél kettő körül történt. Az itv.com szerint a mikulásnak álcázott támadó (az első hírekben még két merénylő szerepelt, most úgy tűnik, magányos merénylő volt, de vannak források, amelyek háromról írnak) vaktában tüzelni kezdett, ahogy belépett a szórakozóhelyre.



Képünk illusztráció, a valódi támadó ennél sokkal arabeusabb lehetett
A merénylet a Reina klubban, egy jónevű, a város európai felén, a Boszporusz partján lévő szórakozóhelyen történt (sokan ennek köszönhetik, hogy megúszták a merényletet, ugyanis ki tudtak ugrani a vízbe a bárból).

A helyszíni felvételeken sok mentőautót látni, és azt, hogy a klub környéki utcákban több páncélozott rendőrségi jármű várakozik. A helyet a rendőrök hermetikusan elkerítették, mert valószínű, hogy a támadó még benn van.

Az első hírekben az szerepelt, hogy több tucat sebesült van, ám az ITV magyar idő szerint nem sokkal hajnali két óra előtt már legalább 35 halottról és minimum 40 sebesültről számolt be. Úgy tudni, a halottak között legalább egy rendőr is van, akit a támadó a bejáratnál ölt meg.




Az első hírekben a helyi média és a BBC is két elkövetőről tett említést, valamint arról, hogy az egyik támadó még mindig benn van a bár épületében. A város kormányzója, Vasip Sahin azonban magyar idő szerint nem sokkal hajnali kettő előtt adott nyilatkozatában egy támadóról beszélt; őt egyelőre nem sikerült azonosítani. A merényletet a kormányzó terrortámadásnak minősítette.

Arról sokáig semmit nem lehetett tudni, hogy mi történt a támadóval, vagy támadókkal, esetleg az épületben van-e még. Magyar idő szerint három órakor azonban a Guardian a kormányzat hivatalos közlésére hivatkozva arról írt, hogy egy merénylő volt és őt megölték.

A rendőrök a lövöldözés után szinte azonnal a helyszínre értek, hiszen a rendőrség épülete az út túlsó oldalán van – írja a Guardian.




A török NTV csatornára hivatkozva a BBC arról ír, hogy a klubban több százan szórakoztak a támadás idején. Az ITV szerint öt-hatszáz vendég volt a bárban, az MTI török források alapján nyolc-kilencszáz vendégről ír.

Isztambulban, ahogy a többi török nagyvárosban is, fokozott készültségben voltak a rendőri erők: szilveszter éjszaka 17 ezer rendőr volt szolgálatban, írja a BBC. Szombaton a török biztonsági szervek egy különleges akció során már őrizetbe vették az Iszlám Állam nyolc tagját.

A hírügynökség értesülései szerint az őrizetbe vett iszlamistákat azzal gyanúsítják, hogy szilveszter éjszakáján készültek merényletekre. Az még nem derült ki, hogy a terrortámadásokat hol és milyen célpontok ellen akarták végrehajtani, és egyelőre azt sem tudni, hogy az isztambuli támadó kapcsolatban állhatott-e az Ankarában elfogott terroristagyanús személyekkel.

Frissítés: Már 39 halálos áldozatról tudnak, sok külföldit azonosítottak

Harminckilencre emelkedett a szilveszter este egy isztambuli mulató ellen elkövetett támadás halálos áldozatainak száma. Huszonegy áldozatot sikerült azonosítani, köztük 16 külföldi van – közölte Süleyman Soylu belügyminiszter vasárnap reggel.

A rendőrség továbbra is kutat a terrorista elkövető után – mondta a miniszter. Hozzátette, 69 ember sebesült meg, négy ember állapota súlyos.

2. frissítés: "Törökország a végsőkig harcolni fog"

Törökország a végsőkig harcolni fog, amíg véget nem vet a terrorcsoportok és támogatóik által elkövetett támadások minden fajtájának - hangsúlyozta a török elnök, miután vasárnapra virradó éjjel egy fegyveres támadó 39 embert ölt meg és több mint 60 embert megsebesített egy neves isztambuli szórakozóhelyen.

Együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjainak és mielőbbi gyógyulást kívánt az isztambuli terrorcselekmény sérültjeinek Orbán Viktor. "Magyarországon nagyra értékeljük, hogy Törökország és a török emberek aktív szerepet vállalnak a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelemben. Ez az embertelen támadás megerősíti kormányom elkötelezettségét a terrorizmussal szembeni fellépés és Törökország erőfeszítéseinek támogatása mellett" - fogalmazott levelében.

Recep Tayyip Erdogan nyilatkozatában kiemelte: “Nem csak a terrorcsoportok fegyveres támadásival, de gazdasági, politikai és szociális támadásaikkal is szembe kell szállni”.

“A hasonló támadások célja, hogy destabilizálják és káoszba döntsék az országot, demoralizálják népünket. A nemzetnek meg kell őriznie a hidegvérét, szorosabban össze kell fognunk, és soha nem adhatunk teret az efféle piszkos játszmáknak” – írta az elnök.

3. frissítés: Egy embert már kerestek, de nincs magyar sérült

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) eddigi információi szerint nincs magyar érintettje az isztambuli terrorcselekménynek - közölte a tárca vasárnap délben. Az isztambuli főkonzulátus folyamatosan kapcsolatban van a török hatóságokkal.

Isztambulban legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek egy mulató ellen szilveszter éjszaka végrehajtott terrortámadásban. Huszonegy áldozatot sikerült vasárnap délig azonosítani, közöttük 15 külföldi van.

A KKM a leghatározottabban elítéli a szilveszteri isztambuli terrortámadást. "Együttérzünk a gyászolókkal, és bízunk a sérültek felépülésében" - olvasható a tárca közleményében. A konzuli szolgálat adatai alapján a hétvégén 82 magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért Isztambulban és környékén. Velük a magyar konzulok folyamatosan próbálják felvenni a kapcsolatot.

A főkonzulátus ügyeleti telefonszámára mostanáig egy hívás érkezett, ebben az esetben tisztázódott, hogy a keresett ember jól van, nem tartózkodott a szórakozóhelyen - írták.

A KKM a közleményben megadta az isztambuli főkonzulátus ügyeleti számát, amelyen segítség kérhető: 00-90-533-375-8715.

4. frissítés: Az áldozatok többsége észak-afrikai és közel-keleti

Az isztambuli Reina mulatóban szilveszter éjjel meggyilkolt emberek többsége észak-afrikai és közel-keleti országok állampolgára - közölte Fatma Betül Sayan Kaya török családügyi miniszter.

Az Anadolu török hírügynökség jelentése szerint a külföldi áldozatok között szaúd-arábiai, marokkói, líbiai és libanoni állampolgárok vannak.

Az izraeli külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy egy fiatal izraeli nő is meghalt a merényletben. A Haaretz című izraeli lap úgy tudja, hogy a 18 éves nő Tira arab kisvárosból származik.

Istanbul New Year's attack: Israeli 18-year-old woman missing, another wounded https://t.co/JcycKxHgyn pic.twitter.com/t3vWrMlCRJ

— Haaretz.com (@haaretzcom) 2017. január 1.

A jordániai kormány megerősítette, hogy az áldozatok között három jordániai alattvaló is van.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn bővítési biztos közleményben fejezte ki az unió szolidaritását a török néppel. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros elnökének, Ausztriának a külügyminiszter e, Sebastian Kurz, illetve Lamberto Zannier, a szervezet főtitkára elítélte a “megdöbbentő támadást”.

Több arab ország – Egyiptom, Bahrein, Kuvait, Libanon és az Egyesült Arab Emírségek – is határozottan elítélte a brutális terrorcselekményt.

Isztambulban legalább 39-en meghaltak és 69-en megsebesültek, amikor egy télapónak álcázott merénylő éjfél után negyed kettőkor megérkezett az Ortaköy negyedben, a Boszporusz európai partján található Reina klub bejáratához, ahol lelőtt egy rendőrt és egy civilt, majd behatolva sorozatlövő fegyverével vaktában tüzet nyitott az újévet ünneplőkre.

5. frissítés: Nem világos, kik állnak a merénylet hátterében

Nem világos, kik állnak a szilveszteri isztambuli merénylet hátterében - közölte Binali Yildirim török kormányfő vasárnapi sajtótájékoztatóján.

"Már kirajzolódnak egyes részletek, de a hatóságok emberei konkrétumok után kutatnak" - mondta Binali Yildirim, aki tagadta azt a korábbi hírt, miszerint a fegyveres, aki 39 embert agyonlőtt a szórakozóhelyen, télapójelmezben lett volna. (A merénylő látható a fenti videóban is - a szerk.) Közölte ugyanakkor, hogy a támadó a helyszínen hagyott egy fegyvert, és a kialakult zűrzavart kihasználva tudott elmenekülni.

Yildirim az újságírók előtt is a terrorszervezetek elleni harcra buzdított, mivel - mint fogalmazott - "a ma történt terrortámadás holnap megtörténhet egy másik országban."

Yildirim a sajtótájékoztató előtt meglátogatta a támadás sebesültjeit egy kórházban. Mint mondta, hárman közülük még mindig válságos állapotban vannak. Az Egyesült Államok isztambuli főkonzulja vasárnap arra figyelmeztette a városban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy hacsak tehetik, maradjanak biztonságos helyen, és ne járkáljanak a városban.

(Index - MNO - MTI nyomán)

Friss: Szakértő: Párizst másolták Isztambulban, ismét az Iszlám Állam áll a háttérben