Ugrás a cikkhez
Reklám

Kiutasítottak az Egyesült Államokból 35 orosz diplomatát, akiknek 72 órán belül el kell hagyniuk az országot – közölte egy névtelenül nyilatkozó magas rangú amerikai tisztségviselő.

A meg nem nevezett forrás a Reutersnek elmondta: az amerikai hatóságok két orosz kézben lévő épületet is bezárattak San Franciscóban és Washingtonban, válaszul Oroszországnak a Moszkvában tartózkodó amerikai diplomaták ellen indított “zaklatási kampányára”. Helyi idő szerint péntek déltől minden orosz tisztségviselőnek megtiltják a szóban forgó épületekbe való bejutást – tette hozzá.

Barack Obama hivatalban lévő elnök szerint az amerikai diplomaták elfogadhatatlan zaklatásoknak, illetve megfélemlítésnek voltak kitéve Moszkvába az év során az orosz biztonsági szolgálatok, illetve a rendőrség részéről.

Új szankciók

Az amerikai kormányzat ugyanezen a napon az amerikai választásokkal kapcsolatos állítólagos orosz hackertámadások miatt szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az erről szóló rendeletet a tisztségéből januárban távozó, jelenleg Honoluluban tartózkodó Barack Obama hivatalban lévő elnök írta alá.

Obama szerint az Oroszország elleni szankciók “szükséges és megfelelő” választ jelentenek Moszkvának arra a törekvésére, hogy “a nemzetközileg elfogadott viselkedési normák semmibe vételével aláássa az amerikai érdekeket”.

Moszkva szerint kontraproduktívak a szankciók

Az orosz külügyminisztérium szerint az új amerikai szankciók kontraproduktívak és aláássák a kétoldalú kapcsolatok normalizálását – jelentette az Interfax hírügynökség.

Vlagyimir Dzsabarov, a szövetségi tanács (parlamenti felsőház) külügyi bizottságának alelnöke pedig azt mondta, hogy válaszlépéseket tesznek diplomatáiak kiutasítása miatt, utalva arra, hogy az intézkedések a moszkvai amerikai nagykövetséget, illetve a konzulátust érintik majd.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából