Ugrás a cikkhez
Reklám

Az egész testet elfedő muzulmán női öltözék, a burka ugyan "szörnyű", de betiltása nem segíti a terror elleni harcot - mondta a német alkancellár egy vasárnapi interjúban.

Sigmar Gabriel, a jobboldali CDU/CSU pártszövetséggel kormányzó szociáldemokrata párt (SPD) vezetője a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban azzal kapcsolatban beszélt a burkaviselet Németországban nem először tárgyalt ügyéről, hogy a CDU/CSU-s tartományi belügyminiszterek a következő napokban várhatóan kiadnak egy közös nyilatkozatot, amelyben a többi között sürgetik majd a burka nyilvános viselésének tiltását.

Sigmar Gabriel hangsúlyozta: magánvéleménye szerint a burka “szörnyű”, és mindent meg kell tenni azért, hogy a Németországba érkező emberek megértsék, a burkát “miért nem akarjuk ebben az országban”.

Azonban érvényes a CDU-s szövetségi belügyminiszter, Thomas de Maiziere okos mondata, miszerint “nem tilthatunk be mindent, amit nem tartunk helyesnek” – mondta a szociáldemokrata politikus, utalva a szövetségi belügyminiszter napokban bemutatott terrorellenes javaslataira, amelyek között nem szerepel a burkára vagy más hasonló öltözékre vonatkozó elem.

Hozzátette, hogy a tiltás csak kiszorítaná a nyilvános térből a burkát viselő nőket, akik így “nem hagyhatnák el többé otthonukat”, és egy ilyen intézkedés a terror elleni harcban sem segít.

Az alkancellár bírálta a hét CDU-s, illetve a bajorországi CSU-s tartományi belügyminiszter formálódó javaslatcsomagjának a kettős állampolgárság intézményének korlátozásáról szóló elemét is. Az elképzelés szerint vissza kell állítani azt a 2014-ben eltörölt szabályt, hogy az Európai Unión kívülről érkezett bevándorlók Németországban született gyermekeinek 18 és 23 éves kor között el kell dönteniük, a német állampolgárságot vagy szüleik állampolgárságát választják.

Sigmar Gabriel hangsúlyozta: a mindenekelőtt török származású embereket érintő javaslat esetleges megvalósítása csak Recep Tayyip Erdogan török államfő malmára hajtaná a vizet, aki “örvendezik”, ha Németországban ismét megosztottság jön létre törökök és németek között, és – mint fogalmazott – “nálunk született vagy évtizedek óta itt élő” emberekkel alakul ki viszály.

Hozzátette: helyes, hogy Thomas de Maiziere ebben az ügyben sem helyezkedett a jobboldali tartományi belügyminiszterek álláspontjára.

Az alkancellár egyben jelezte, hogy az SPD nyitott a szövetségi belügyminiszter azon javaslatára, miszerint vonják meg a német állampolgárságot a terrort támogató vagy terrorszervezethez csatlakozó emberektől, ha a német mellett más állampolgársággal is rendelkeznek.

Sigmar Gabriel kifejtette, hogy pártja a terrorellenes csomag további elemeit – egyebek mellett a szövetségi rendőrség létszámának növelését – is támogatni tudja. Azonban megismételte a CDU-elnök kancellárnak, Angela Merkelnek és a koalíciós társ pártszövetségnek címzett bírálatát, hogy nem elég kiadni a “Sikerülni fog!” (Wir schaffen das!) jelszót, hanem tenni is kell a menekültválság megoldásáért, ezért inkább azt kell mondani, hogy “Megcsináljuk!” (Wir machen das!). Hangoztatta, hogy a kormány a CDU/CSU helytelen hozzáállása miatt sok időt veszített a válságkezelésben.

(MTI)

Kapcsolódó:

- Hatalmas bírálat az SPD-s alkancellártól: nem azt kellett volna mondania Merkelnek, hogy "Sikerülni fog!", hanem azt, hogy "Megcsináljuk!"

- Mutti megfegyelmezné a német cégeket, hogy minél több "menekültet" alkalmazzanak

- Betiltották a burkinit a francia Riviérán

- Elvennék az IÁ-turisták német állapolgárságát - elismerték, a menekültek között is vannak terroristák





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából