Ugrás a cikkhez
Reklám

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter arra kérte a török vezetést szerdán, hogy a rendkívüli állapotot minél hamarabb szüntesse meg Törökországban.

A késő esti órákban közzétett közleményében Steinmeier azzal a felhívással fordult Ankarához, hogy az egyebek közt rendeleti kormányzást lehetővé tevő intézkedést csak a legszükségesebb időtartamra rendelje el, tartsa fenn a jogállamiságot, és mértékkel járjon el a puccskísérletre tett válaszintézkedéseiben.

Hozzátette: csak bizonyított törvényellenes tettek, nem a politikai beállítottság gyanúja kellene hogy cselekvésre késztesse a török kormányt.

Reccep Tayyip Erdogan török elnök szerda este jelentette be, hogy három hónapos rendkívüli állapotot rendel el a múlt heti puccskísérlet nyomán, elmondása szerint a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok védelmének érdekében. A meghiúsított katonai puccskísérletet követően nagyszabású tisztogatás vette kezdetét a török hadseregben, igazságszolgáltatásban és oktatásban. Öt nap alatt több tízezer embert vettek őrizetbe vagy távolítottak el tisztségéből az államcsínnyel összefüggésben.

Frissítés: Ausztria megint egy követ fúj velük

Konzultációra bekérette az osztrák külügyminisztérium Törökország bécsi nagykövetét az országban elrendelt rendkívüli állapot miatt – jelentette be Sebastian Kurz miniszter az Ö1 közszolgálati rádió csütörtök reggeli adásában.

"Azt szeretnénk tisztázni Hasan Gögüs nagykövettel, hogy a törökországi helyzet miképpen alakulhat" – mondta a miniszter.

Sebastian Kurz utalt a Bécsben és Vorarlbergben a törökországi katonai puccs idején, szombat hajnalban tartott török demonstrációkra, és közölte, ez a helyzet tarthatatlan.

Szerinte a törökországi események teljesen elfogadhatatlanok, és az országban történtek nem jelenthetik azt, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő szabad kezet kaphat az önkényes kormányzásra.

A miniszter aggodalmának adott hangot, hogy a törökországi események "autokratikus irányba haladnak".

Sebastian Kurz szerint az Európai Uniónak minden esetben ki kell állnia az alapértékei mellett, egyúttal szorgalmazta, hogy Ankarát a tárgyalások során és az uniós támogatások átgondolásával helyezzék "nyomás alá".

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából