Ugrás a cikkhez
Reklám

Korábban az adanai amerikai főkonzulátus szombaton azt közölte: a török hatóságok lezárták az Iszlám Állam elleni légi bevetésekhez használt dél-törökországi incirliki légi támaszpontot, és megszüntették a bázis áramellátását.

A légi támaszponton az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció keretein belül amerikai és velük szövetséges külföldi katonák és repülőgépek tartózkodnak.

A Bundeswehr külföldi bevetésekért felelős műveleti parancsnokságának szóvivője később a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva cáfolta a támaszpont lezárásáról szóló amerikai bejelentést. Közlése szerint az államcsínykísérlet semmilyen következménnyel nem járt az ott szolgáló 240 német katonára, akik a szokásos ellenőrzés mellett továbbra is szabadon elhagyhatják, illetve visszatérhetnek a támaszpontra, bár a legmagasabb biztonsági fokozatot rendelték el ott.

“Katonáink alapjában véve jól vannak” – mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a katonák csak a médiából értesültek az államcsínykísérletről. A Bundeswehr Tornado repülőgépekkel és egy légi utántöltő repülőgéppel vesz részt az Iszlám Állam elleni bevetésekben.

A Pentagon egyik magas rangú tisztségviselője korábban közölte, hogy az incirliki bázisra nem volt hatással a törökországi államcsínykísérlet. A tisztségviselő hozzátette: megteszik a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy szavatolják a támaszponton szolgáló katonák, polgári alkalmazottak, valamint családtagjaik, illetve a támaszpont biztonságát.

A török hadsereg egy része péntek este megkísérelte átvenni a hatalmat, az államcsínyt azonban – mások mellett a több ezer kormánypárti civil ellenállásának köszönhetően – meghiúsították a kormányhoz hű erők.

(MTI)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából