Gyorsítaná a menekültstátussal nem rendelkező illegális bevándorlók visszaküldését az osztrák kancellár egy vasárnap megjelent lapinterjú szerint.

Werner Faymann szerint nem lehet úgy tenni, mintha minden embernek valóban lenne indoka a menedékkérelemre. Az Österreich című osztrák lapnak adott nyilatkozatában a kancellár kijelentette: 2016-ban az a cél, hogy kevesebb "menekült" legyen Ausztriában, ez pedig úgy érhető el, ha "rendet tesznek a zűrzavarban".



Faymann tízezrek betelepítésével számol

2015-ben Ausztria nagyon jól teljesített, de ehhez az is hozzátartozik, hogy a menekültek csaknem 95 százaléka csupán átutazó volt - mondta a kancellár. Hozzátette: jövőre a menekülthelyzet az ideihez képest akár rosszabb is lehet.

"Nem tudjuk, hogy Szíriában vagy az egész régióban miképpen alakulnak a dolgok, de a telet nem szabad összekeverni a helyzet javulásával" - mondta a szociáldemokrata politikus.

Szórólapokkal az "alapértékekért"

Az osztrák belügyminisztérium tervei szerint szórólapokkal segítenének a betolakodóknak eligazodni az osztrák alapértékek, valamint a mindennapi élet fontos és alapvető szabályai között. A grafikákkal többek között a demokrácia, a vallásszabadság és a jogállamiság értékeit hangsúlyozzák, a nők és férfiak közötti egyenjogúságot, a gyermekek jogait, az erőszak-ellenességet, valamint az azonos nemű "párok" közötti partneri kapcsolat szabadságát.

A német, angol, arab, fárszi és az Afganisztánban hivatalos dari nyelvű szórólapon kitérnek továbbá Ausztria országleírására, valamint a menekültjogok és kérelem benyújtásának menetére.

Hasonló tematikájú kiadványt Salzburgban is terjesztenek már a migránsok között, a városban 1300 kontinenshódító kap szállást jelenleg.

Az év végéig 15 ezer helyet kell teremteniük

Az év végéig Ausztriának 15 ezer helyet kell teremtenie a jöttmentek befogadására, jelenleg 73 ezer kérelmezőt helyeztek el, vagyis több mint kétszer annyit, mint tavaly. Csaknem hétezren vannak olyanok, akik arra várnak, hogy átmeneti szálláshelyről befogadóközpontokba kerüljenek. A kormány az állami tulajdonban lévő ingatlanokban, az osztrák vasúttársaság (ÖBB), az autópálya-felügyelet vagy az erdőgazdaság telepein helyezné el a menedékkérőket.

2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be Ausztriában. A kormány 2015 végéig több mint 95 ezer benyújtott és mintegy 25 ezer elfogadott menekültkérelemmel számol.

(MTI nyomán)

Friss: Osztrák alkancellár: amely országok nem akarnak "menekülteket" befogadni, azokkal szemben növelni kell az uniós nyomást