Ugrás a cikkhez
Reklám

Karácsonyra már Kanadában lehetnek a rokonai annak a három éves szír kisfiúnak, aki nem élte túl a Törökország és Görögország közötti tengeri átkelést, és testét a török partokra vetették a hullámok. A tragikus esetről készült képek annak idején bejárták a világajtót, nagy botrányt kavarva - számol be a megható fordulatról a HVG.

A fiú nagynénje, Tima Kurdi – a The Guardian beszámolója szerint – azt mondta, hogy Kanada elfogadta az arra vonatkozó kérelmét, hogy testvérét, Mohammedet a családjával együtt az országba hozhassa, már csak a biztonsági ellenőrzésen kell átesniük.




A kanadai bevándorlási hivatal megerősítette, hogy kapcsolatban vannak a Kurdi családdal, és az ügyük jól halad előre.

Mohammed Kurdi a tengerbe fulladt három éves kisfiú Aylan Kurdi nagybátyja. A gyermek testvére és anyja sem élte túl a tengeri utat. Aylan Kurdi apja, Abdullah ugyan életben maradt, de ő már nem szándékozik Kanadába kivándorolni. Ezen a ponton a zsidó lap éppen csak azt hallgatja el, hogy maga az apa kormányozta részegen a halálba a családját.

Tima Kurdi a tragédia előtt is megkísérelte Kanadába vinni Mohammed családját, kérelmét azonban akkor még elutasították. Ettől elkeseredve vágott neki Abdullah a feleségével és a gyermekeivel az Európába vezető útnak.

Amint a nemrég megválasztott új kanadai miniszterelnök Justin Trudeau bejelentette, az ország még az év végéig 10 ezer, februárig pedig 15 ezer szír menekültet fogad be.

(HVG nyomán)





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából