A legmagasabb, negyedik szintre emelték a terrorfenyegetettség mértékét a belga fővárosban, Brüsszelben, egy küszöbön álló veszélyre hivatkozva - közölte szombaton a Fenyegetésértékelési Elemző Testület (OCAM).
A belga belügyminiszter felügyelete alatt álló testület tájékoztatása szerint a helyzet újabb elemzését követően jutottak erre a következtetésre. Ennek megfelelően Brüsszel körzetében "nagyon komoly" a terrorfenyegetettség mértéke. Ez a szint közvetlen veszélyt is jelent.

Brüsszel, Molenbeek - az "Európai" Unió fővárosa
Az OCAM november 17-én Belgium egész területén a korábbi kettes fokozatról emelte a "komoly" fokozatra a terrorfenyegetettség szintjét. Ezt Brüsszelben most tovább emelték a negyedikre.
Az intézkedés néhány órával azt követően lépett hatályba, hogy a belga igazságszolgáltatás terrorizmussal vádolt meg egy Belgiumban őrizetbe vett személyt a Párizsban november 13-án történt, 130 halálos áldozatot követelő terrormerényletekkel összefüggésben. Nevét nem hozták nyilvánosságra, és ő már a harmadik ember, akit a párizsi eseményekkel kapcsolatban vád alá helyeztek.

A leggyakoribb fiúnév Brüsszelben (is) a Mohamed
Az OCAM felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy kerüljék el azokat a helyeket, ahol nagyobb számban csoportosulnak emberek, ezek között említették a pályaudvarokat és reptereket, valamint a különböző zenei rendezvényeket, koncerteket, a közösségi közlekedési eszközöket, továbbá a nagy bevásárlóközpontokat. A testület egyben kérte a lakosságot, hogy segítsék a biztonsági ellenőrzések végrehajtását.
Az ország többi területén maradt a harmadik szintű besorolás - közölte az OCAM.
Frissítés: Leállították a metróközlekedést
A belga hatóságok elrendelték a brüsszeli metróközlekedés leállítását is, miután szombaton a legmagasabb szintre emelték a terrorfenyegetettség mértékét.
A nemzeti válságközpont hajnali bejelentése értelmében szombatra és vasárnapra a metró teljes hálózatát lezárják a forgalom elől. Az RTBF belga rádió híradása szerint a villamos- és buszjáratok ugyanakkor továbbra is üzemelnek majd.
A válságközpont emellett azt ajánlotta a brüsszeli régió 19 települési önkormányzatának, hogy fontolják meg a nagyobb rendezvények lemondását. Javasolták továbbá azt is, hogy ezen a héten ne tartsák meg a belga első és második labdarúgó liga egyetlen mérkőzését se.
2. frissítés: "Legyenek éberek és óvatosak, de ne essenek pánikba"
Megerősítette szombaton Charles Michel belga miniszterelnök, hogy Brüsszel térségében a legmagasabb szintre emelték az éjszaka folyamán a terrorfenyegetettség szintjét, miután az egy héttel ezelőtt Párizsban végrehajtott terrortámadáshoz hasonló terrorakció előkészületéről szereztek értesülést.
A nemzetbiztonsági tanács ülését követően tartott sajtótájékoztatón Michel arról számolt be, hogy több elkövető által több helyen előkészített potenciális merényletkísérletről szereztek tudomást.
Robbanóanyagot találhattak egy házkutatásnál
Több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy a belga főváros Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében vegyszereket és robbanóanyagot is találhattak egy házkutatásnál, de ezt Michel a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kommentálta.

Fegyveres katonák egy étterem előtt Brüsszel belvárosában 2015. november 21-én, miután a legmagasabb szintre emelték a terrorfenyegetettség szintjét a belga fővárosban (MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
A kormány arra kérte a nagyobb rendezvények, koncertek, sportesemények szervezőit, hogy vegyék fel a kapcsolatot a központi válságközponttal, s amennyire lehet, csökkentsék az ilyen rendezvények számát. Emellett növelik a biztonsági intézkedéseket a tömegközlekedésben, ami a reptereket és pályaudvarokat is érinti. Ezen kívül a kormány nagyobb létszámban rendeli az utcákra a biztonsági erőket, és telefonos forródrótot is létrehozott, amelyen bárki érdeklődhet a helyzetről, vagy tanácsot kérhet a központi krízisközponttól.
"Legyenek éberek és óvatosak, de ne essenek pánikba" - kérte a Brüsszelben élőktől a miniszterelnök. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a nemzetbiztonsági tanács várhatóan vasárnap délután ül össze újra, s akkor várhatóan az OCAM is újra értékelni fogja a terrorfenyegetettség szintjét.
(MTI nyomán)