Ugrás a cikkhez
Reklám

Tíz hónapos börtönbüntetésre ítélt a hamburgi bíróság "a holokauszt tagadásáért" egy 87 éves hölgyet Németországban.

Ursula Haverbeck ellen néhány hónapja emeltek vádat, amikor egy volt SS-tiszt, Oskar Gröning elleni per idején adott interjúban bátran kijelentette, hogy az auschwitzi létesítmény nem haláltábor volt.




A Gröning-perben tanúskodva Haverbeck a világtörténelem legnagyobb és legtartósabb hazugságának nevezte az úgynevezett holokausztot.

Haverbeck saját perében is fenntartotta állításait, és felszólította az elnöklő bírót, hogy bizonyítsa be az ellenkezőjét. A Bild szerint az idős asszony azt találta mondani, hogy nem hajlandó vitatkozni olyanokkal, akik "tagadnak minden tényt".

"Nem kell bebizonyítanom azt sem, hogy kerek a föld" – mondta Haverbeck, a hét évvel ezelőtt betiltott Collegium Humanum "antiszemita egyesület" egykori elnöke.

A Bild úgy tudja, hogy Ursula Haverbeck a jövő csütörtökön fellebbezni fog az ítélet ellen. A német sajtó által a "nácik nagyasszonyának" nevezett Haverbecket már többször bíróság elé állítottak "antiszemita nyilatkozatai" miatt, többször ítélték pénzbüntetésre, de most első ízben kapott börtönbüntetést.

(MTI korrigálva)

Korábban írtuk: Német bíróság: ha a zsidónak elveszed a pénzét, az életét veszed el - négy év börtönre ítélték Oskar Gröninget

Kapcsolódó: Egy 86 esztendős német hölgy feljelentette a német zsidóság vezetőit, és a revizionisták szabadon bocsátását követeli





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából