Ugrás a cikkhez
Reklám

Az orosz légierő gépei vasárnap több mint húsz felderítő repülést végeztek a kelet-szíriai Dir ez-Zór kormányzóság, illetve a nyugat-iraki El-Anbár kormányzóság jó részét megszállva tartó Iszlám Állam utánpótlási vonalainak föltérképezése céljából - írja az El-Mászdár el-'Árábi katonai hírportál.



Az oroszok MIG-29-es vadászrepülőgépeket is vezényeltek Szíriába

Az El-Mászdár beszámolója szerint az elmúlt két hét folyamán tegnap az orosz légierő harci gépei már másodízben hajtottak végre felderítő repüléseket az Iszlám Állam által megszállt nyugat-iraki El-Anbár (الانبار) kormányzóság és jórészt szintén az iszlamista terroristák kezén levő kelet-szíriai Dir ez-Zór (دير الزور) kormányzóság területe fölött. A Bassár el-Ászád elnök parancsnoksága alatti Szíriai Arab Hadsereg szerint az iraki kormánycsapatok parancsnoksága is előzetes engedélyét adta az orosz repülőknek az iraki-szíriai határvidék fölötti átrepüléshez.

A Szíriai Arab Hadsereg 104. Repülődandárjának közlése szerint az orosz légierő előzőleg értesítette a szíriai kormánycsapatok Dir ez-Zór katonai repülőterén tartózkodó parancsnokságát arról, hogy felderítő repüléseket kívánnak végrehajtani a szíriai Dir ez-Zór és az iraki El-Anbár kormányzóság területe fölött az Iszlám Állam utánpótlási vonalainak föltérképezése céljából.

Az orosz felderítő repülők tegnap Irakban legkeletebbre egészen a Bagdad-Baszra vasútvonal fontos állomásáig, El-Hillá városáig jutottak el. A kelet-szíriai Dir ez-Zór kormányzóság területén orosz repülőket látták a többi között az Eufrátesz-parti El-Bukemál és El-Majádín város fölött is.

El-Kudszi - Kuruc.info

Kapcsolódó:

- Oroszország egyelőre nem tervezi harcoló alakulatok küldését Szíriába - legalábbis Putyin ezt mondta az amerikaiaknak

- Elkezdődött! Az orosz légierő sugárhajtású harci repülői támadják az Iszlám Állam állásait Szíriában

- A kurd párt lapja szerint is a Dzsubhát en-Nuszrá terrorszervezet harcosa volt az "elgáncsolt" szíriai migráns





Szólj hozzá!

Friss hírek az elmúlt 24 órából