Kisebb, ún. patrióta szervezetek tüntetést tartottak Belgrádban a szerb kormány ellen. Az államvezetés migrációs politikája is szóba került. A rendezvény látogatottsága igencsak gyér volt. Az egyébként soviniszta szervezőkre és résztvevőkre nem nagyon tudunk szimpátiával tekinteni, még akkor sem, ha ezúttal sok mindenben igazuk volt - szögezi le helyesen a Srbin.info cikkét közlő DélHír portál.

A demonstrációnak azonban akadt egy érdekes színfoltja, amely mindenképpen figyelmet érdemel. Rima Darious szíriai lány, aki a rendezvény vendégeként mondott beszédet, rávilágított az Európába tóduló nemzettársainak szándékára.



Rima Darious: Ha az itt látható emberek menekültek lennének, az első biztonságos helyet választották volna maguknak, most nem néznénk őket, ahogy összecsapnak a magyar rendőrséggel

Egyebek között elmondta, hogy országa a háború előtti évtizedben nem szembesült terrorizmussal, sem nagyobb méretű bűnözési hullámmal. Szavai szerint elsősorban a korrupcióval és a felduzzasztott bürokráciával küszködtek, ezek voltak a legnagyobb problémáik. Ami a legfontosabb: nem voltak szíriai menekültek, az emberek nem hagyták el az országot. Erős nemzeti identitással rendelkeztek.

Mint Darious mondta, azok az emberek, akiket ma Szerbia utcáin lehet látni, és akik Németországba vagy Hollandiába tartanak, nem igazi szíriaiak. Az igazi szíriaiak otthon maradtak, hogy küzdjenek a hazájukért.

Ha az itt látható emberek egyáltalán menekültek lennének, az első biztonságos helyet választották volna maguknak, most nem néznénk őket, ahogy összecsapnak a magyar rendőrséggel, és ahogy próbálnak nyomulni Németországba - mutatott rá a szíriai lány, majd hozzáfűzte: felmerül a kérdés, vajon a Nyugat miért nem oldja fel a Szíria elleni szankciókat, amelyek következtében ez az ország 143 milliárd dolláros kárt szenvedett? Továbbá: a Nyugat miért nem segít Szíriának, hogy felszámolja a terrorizmust? Ahelyett, hogy menekültekre költené a pénzt, célszerűbb lenne, ha lerombolt szíriai házak újjáépítését támogatná.

Eddig mintegy százezer szír katona vesztette életét az extrémisták elleni harcban, de őket a Nyugat nem siratta meg, mint ahogyan az elhunyt menekülők esetében tette, akik között dzsihadisták is akadtak.

Egyébként egy öttagú család, amely Euróba indul, az útra félretett-szerzett pénzen házat vásárolhatna magának a szíriai védett övezetben, ahol szolid életszínvonalra számíthatna. Ezek az emberek tehát nem tekinthetők igazi menekülteknek. Gazdasági migránsokról van szó - szögezte le Rima Darious.

(DélHír nyomán)