A "vártnál" jóval több Magyarországról induló betolakodó érkezett Ausztrián keresztül Németországba, de a németek többsége még mindig téli álmát alussza. Nem kell félni, érkezik az utánpótlás is: egyetlen nap alatt 7600 betolakodó érkezett Macedóniába a szomszédos Görögországból.

Csütörtökön a várt 6 ezernél jóval több, 7038 Magyarországról indult menedékkérő érkezett Ausztrián keresztül vonattal Münchenbe a helyi hatóságok pénteki összesítése szerint. Szombat óta így már 40 ezernél is több menedékkérő érkezett a bajor fővárosba. A hét végén körülbelül 20 ezer, hétfőn pedig további 4400, kedden 3350, szerdán 6200 ember megérkezését jegyezték fel.

A müncheni főpályaudvaron a rendőrök és az önkéntesek rutinosan kezelik a lassan állandósuló rendkívüli helyzetet. A hatóságok felkészültsége csütörtökön is megfelelő volt - mondta a felső-bajorországi közigazgatási régió vezetőségének szóvivője.

Az embereket a szokásos eljárással, a tartományok közötti tehermegosztást szabályozó rendszer alapján osztják el a 16 tartomány között. Csütörtökön több különvonat mellett 43 busz is az újonnan érkezett menedékkérőket szállította bajorországi vagy más tartományokban fekvő szállásokra - számolt be br.de című hírportálján a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság.

Terroristák is érkezhetnek

Pénteki lapinterjúkban a bajor konzervatív CSU két befolyásos politikusa is élesen bírálta a szövetségi kormányt a Magyarországról elindult menedékkérők beengedése miatt. Markus Söder bajor pénzügyminiszter és Hans-Peter Friedrich volt szövetségi belügyminiszter, a CDU/CSU pártszövetség parlamenti (Bundestag) frakciójának helyettes vezetője egyaránt hangsúlyozta, hogy iszlamista terroristák is érkezhetnek a Magyarországról elindult menedékkérők között.

Egy felmérés szerint a németek többsége még mindig alszik

Ugyanakkor egy pénteken ismertetett reprezentatív felmérés szerint a németek (?) túlnyomó többsége helyes döntésnek tartja a Magyarországról Ausztrián keresztül érkező emberek beengedését.

A ZDF országos köztelevízió megbízásából készített, Politbarometer nevű kutatássorozat szeptemberi eredményei alapján a németek 66 százaléka szerint a szövetségi kormány jó, 29 százaléka szerint rossz döntést hozott.

A németek 85 százaléka úgy véli, a döntés következménye az lesz, hogy még több menedékkérő indul útnak Németország felé.

Ugyanakkor az augusztusi 60 százalékról 62 százalékra emelkedett azok aránya, akik szerint Németország megbirkózik a menekülthullámmal, és 37-ről 35 százalékra csökkent azok aránya, akik nem bíznak ebben.

Jön az utánpótlás

Egyetlen nap alatt 7600 betolakodó érkezett Macedóniába a szomszédos Görögországból, akik buszokkal szelik át az országot. A folyamatot erősíti, hogy a görög hatóságok felgyorsították a szigetekről a hódítók kontinensre szállítását.

Többségében a szíriai háború elől menekülő ember érkezett Macedóniába a szomszédos Görögországból szerda estétől csütörtök estig - írja az MTI az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviselőjének nyilatkozata alapján. A migránsok egyre nagyobb számban érkeznek a Balkánra, Görögország is felgyorsította a szigetekről a kontinensre szállításukat. Athéntból Macedónián át északra, Magyarország felé vezet az útjuk.

"Görög kollégáinktól arról értesültünk, hogy (az emberekkel teli) buszok úton vannak, jönnek, és folyamatosan érkeznek" - közölte Alexandra Krause, az UNHCR vezető tisztviselője. Macedóniában a mozdonyvezetők sztrájkja miatt nem közlekednek a vonatok, "mindössze" kétezren indulhattak el vasúton. A többieket - nagyjából négyezer főt - így csak buszokkal tudják szállítani, más betolakodók taxiba szállva indulnak északnak. Becslések szerint öt-hatezeren haladnak át naponta Macedónián.

(MTI - HVG nyomán)

Kapcsolódó: És itt az új rekord: 3601 nagy formátumú érkezett hozzánk egyetlen nap leforgása alatt