A Genezáret-tóparti Tabgában jelenleg is tart a mintegy öt-hatezer, elsősorban keresztény palesztin tüntetése a csütörtökön fölgyújtott Csodálatos kenyér- és halszaporítás templom környékén. A templom fölgyújtása és a zsidó szélsőségesek egyéb gaztettei ellen tiltakozók héber, arab és angol nyelvű föliratos transzparenseket, a Vatikán sárga-fehér zászlóját és fakereszteket emelnek a magasba - jelenti a héber Válláh!Hádásot és az arab Bokra.net. hírportál a helyszínről.

Előzmény: Galileában a zsidók fölgyújtották az egyik legszentebb keresztény templomot



Gyülekeznek a tüntetők a fölgyújtott templom körül



Keresztek és vatikáni zászlók a magasban

Már tegnap, pénteken több ezer, elsősorban palesztin keresztény és baloldali zsidó (Izraelben a baloldali zsidó ugyanis jelentősen különbözik a magyarországitól - H. J.) érkezett Tabgába a csütörtökön hajnalban fölgyújtott Csodálatos kenyér- és halszaporítás római katolikus templomhoz és kolostorhoz, együttérzésüket fejezték ki a szent helyet gondozó német domonkos rendi papokkal és szerzetesekkel. Vádi'á Ábu Naszár, a Római Katolikus Egyház izraeli sajtótanácsadója elmondta: a nagyvilágban egyre több zarándokcsoport mondja le a már korábban eltervezett útját a zsidó szélsőségesek legújabb gaztette miatt. Közben tegnap megszólalt Bibi Netanjáhu, a szélsőséges fajgyűlölő Likud vezére, miniszterelnök és utasítást adott "a gyalázatos gyújtogatási bűncselekmény kivizsgálására". (A vizsgálat eredményét mi is kíváncsian várjuk - H. J.)



Miiljá galileai keresztény falu tüntetői



Keresztény felekezetek papjai is ellátogattak Tabgába

A sajtóhírek szerint a csütörtökön fölgyújtott keresztény templomhoz egyre többen érkeznek az elmúlt órákból, leginkább Galileából a keresztény palesztinok. A tüntetők között láttuk a nyugat-galileai Mi'iljá római katolikus keresztény lakóit is, akik héber nyelvű transzparenseken tiltakoznak a zsidó szélsőségesek más vallásokat gyalázó cselekedetei ellen. A több ezer tiltakozó lezárta a templomhoz vezető 87-es utat, de a kivezényelt izraeli rendőrök egyelőre nem kezdtek tömegoszlatásba, nem tartóztattak le senkit. A Bokra.net názáreti központú palesztin arab hírportál szerint a mai nap folyamán több izraeli és külföldi diplomata, politikus, más vallások és felekezetek vezetője érkezett a Jézus egyik nevezetes csodatettének emléket állító templomba és együttérzését fejezte az egyházi vezetőkkel. (Nagy Andor, hazánk tel-avivi nagykövetének rokonszenvlátogatásáról még nem érkezett hír - H. J.)



Nagy Andort, hazánk tel-avivi nagykövetét nem látjuk a menetben

Hering J. - Kuruc.info