Ugrás a cikkhez
Reklám

A jeruzsálemi óváros szomszédságában hajtottak végre újabb gyújtogatást zsidó szélsőségesek csütörtökre virradó éjjel, egy illegális ciszjordániai telepük felszámolását megbosszulva.

Ezúttal egy görög ortodox papi szeminárium épületét rongálták meg, kereszténygyűlölő feliratokat festve a falra - közölte az izraeli közszolgálati rádió.

Az intézmény zuhanyzóját és illemhelyét gyújtották fel, de a tűzoltók rövid idő alatt elfojtották a lángokat, és senki sem sérült meg.

Az ismeretlen tettesek az egyik falra Jézust gyalázó feliratot festettek, valamint - előző napi, egy ciszjordániai arab falu mecsete elleni támadásukhoz hasonlóan - a "Cion megváltása" kifejezést.

Ez utóbbi kapcsán a Háárec című újság honlapja rámutatott: az izraeli biztonsági erők egy hete Ciszjordániában felszámoltak egy néhány lakókocsiból álló, illegális zsidó telepkezdeményt, amit a szélsőséges telepesek Geulat Cionnak, vagyis Cion megváltásának neveztek el.

A jeruzsálemi rendőrség megkezdte a nyomozást az éjszakai gyújtogatók kézre kerítésére.

Nem ez az első akció a jeruzsálemi Óváros melletti Cion-hegy keresztény épületei ellen. A Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapjának értesülése szerint két hónappal ezelőtt hasonló akció miatt fogtak el egy 21 éves zsidót. Ő az Elszenderülés templomába hatolt be, ahol kárt tett a berendezésben, a templom őrei azonban elfogták.

(MTI nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából