Először ismerte el hétfőn a Hezbollah libanoni síita szervezet vezetője, hogy a majdnem négy éve zajló szíriai polgárháborún kívül Irakban is harcolnak fegyvereseik a szunnita szélsőségesek ellen.

"Azoknak, akik arra szólítottak fel minket, hogy vonuljunk ki Szíriából, azt válaszolom: inkább mindannyian menjünk Szíriába! Eddig Irakról még nem beszéltünk, de korlátozott számban ott is jelen vagyunk, mióta az ország bizonytalan helyzetbe került" - mondta Hasszán Naszralláh sejk a libanoni főváros, Bejrút egyik déli külvárosában összegyűlt hívei előtt.

Naszralláh sejk beszédében közvetlenül válaszolt a 2005-ben meggyilkolt volt miniszterelnök, Rafík Haríri fiának, Szaad Harírinek a szavaira. Haríri ugyanis az apja meggyilkolásának 10. évfordulója alkalmából múlt szombaton rendezett megemlékezésen arra szólította fel a síita csoportot, hogy vonja ki erőit a szomszédos Szíriából.

Mindannyian menjünk oda, ahol harcolhatunk a népünket és térségünket érő fenyegetés ellen, mert szembe kell néznünk a szélsőséges muzulmánokkal! - tette hozzá a Hezbollah vezetője.

A libanoni csoport fegyveresek ezreit küldte a szomszédos közel-keleti országba, hogy támogassák a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők harcát a felkelőcsoportok ellen.

Az utóbbi két hónapban tízezren, az elmúlt csaknem négy évben pedig már több mint 210 ezren haltak meg a szíriai háborúban az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) február elején nyilvánosságra hozott összesítése szerint.

(MTI nyomán)