Mégpedig úgy, hogy azok "igazságosak és mindkét fél számára előnyösek legyenek" - jelentette be a győztes párt elnöke.

Alekszisz Ciprasz, a vasárnapi választásokon győztes párt, a Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) vezetője hozzátette, hogy mindazonáltal el akarja kerülni "a kárt okozó összeütközést" Athén európai partnereivel. Mindazonáltal a választási győzelem fontos jelzés a változófélben lévő Európának, azt jelenti, hogy a Görögországnak hitelező nemzetközi trojka (az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank) a múlté. "A görög nép ma történelmet írt, az ország búcsút int a megszorításoknak és a megaláztatásnak. De győzelmünk kedvez más európai népeknek is, amelyek harcolnak a megszorítások ellen. A legfontosabb célunk, hogy hazánk és népe visszanyerje méltóságát" - tette hozzá több ezer ember előtt az Athéni Egyetem terén.

A Sziriza különböző tisztségviselői korábban elmondták, hogy szeretnék fél évre befagyasztani a pénzügyi mentőcsomag folyósítását, valamint az annak feltételéül szabott megszorító intézkedéseket, és csak utána kezdenének tárgyalni a hitelezőkkel az új feltételekről.

A Görögországnak nyújtandó 240 milliárd eurós pénzügyi segély utolsó részlete február végén esedékes, de csak abban az esetben kapja meg az ország, ha továbbra is teljesíti a megszabott feltételeket - jegyezte meg a Reuters hírügynökség.

(MTI)